Nemzetközi foci

Újabb csapattól vágták ki Bartont

Legalább most nem balhézás volt az elsődleges ok.

Újabb csapatot fogyasztott el az egyszeres angol válogatott botrányhős, Joey Barton. A legendásan pocsék magatartású középpályás mindössze nyolc meccs után keveredett balhéba a Glasgow Rangersnél, néhány héttel később pedig a klub bejelentette: felbontja szerződését.

A Burnley-től érkező 34 éves játékos első balhéja egy csapattárssal, Andy Halliday-jel adódott, a két játékos ugyanis edzésen veszett össze. Bár Barton később bocsánatot kért, az edzések látogatásától három hétre eltiltották.

Még el sem telt ez az időszak, amikor jött az újabb botrány: a Skót Labdarúgó-szövetség ugyanis bejelentette, hogy tudomásuk szerint Barton több ízben is megsértette a vonatkozó fogadási szabályzatokat, magyarán (nem feltétlen csalási szándékkal) fogadásokat kötött.

Ez aztán végképp betette a kaput a Rangersnél, a klub pedig kezdeményezte a szerződés felbontását, végül közös megegyezéssel vitték végbe a dolgot. A hírt a Glasgow-i klub Twitter-csatornáján közölte.

Barton a Manchester City, a Newcastle, a QPR, a Marseille, a Burnley és a Rangers gárdáinál futballozott eddig.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik