Joe Hart

Pár korábban arról cikkezett a nemzetközi sajtó, hogy a Liverpool télen kapusfronton szeretne igazolni – a jelöltek között Kasper Schmeichel és Joe Hart nevét lehetett hallani – úgy tűnik, az angol kapus biztosan nem érkezik a Mersey-partra. A Sky Sports forrása úgy értesült, hogy a Vörösek vezetői nem tervezik januárban felvenni a kapcsolatot a Manchester City torinói kölcsönjátékosával. Hart lehetséges távozása az olasz csapattól azért is valószínűtlen, mivel idén már a Manchester City mellett a Torino színeiben is lehetőséget kapott a bizonyításra tétmeccsen. Ez azt is jelenti, hogy egy harmadik csapat színeiben csak a következő szezonban léphet pályára.
2017. 01. 03. 11:24
Mint ismert, Pep Guardiola számos igazolás után kijelentette, hogy egyáltalán nem számít az angol válogatott és a Manchester City eddigi első számú hálóőrére, Joe Hart-ra, és egy jóval megbízhatóbb kapust szerződtetne a helyére. A hálóőr a PL első fordulójában és ma is a kispadot a koptatta, mivel Guardiola állítása szerint a korábbi kapusaival ellentétben Hartnak nem jó a lábmunkája, és igencsak rossz százalékkal juttatja csapattárshoz a labdát. - Én nem akarom itt tartani a játékosaimat, amennyiben ők nem szeretnének maradni. Aki viszont itt akar maradni az maradjon és együtt fogunk harcolni. Augusztus 31-ig bármi megtörténhet. Ha Joe Hart itt marad, akkor az azt jelenti, hogy meg fog küzdeni a helyéért - nyilatkozta a spanyol menedzser. Guardiola az eddigi mindkét meccskeretből kimaradó elefántcsontparti középpályásról, a korábbi csapatkapitány Yaya Touréról is beszélt. - Amennyiben tud javítani a kondícióján és a labda nélküli sebességén, ő is újra a csapat tagja lehet - mondta Guardiola Touréról, aki a korábban lefektetett szabályok áldozata lett, miszerint a túlsúlyos játékosok ki vannak tiltva a City edzéseiről.
2016. 08. 20. 16:54
Olvasói sztorik