igazolás

Az Újpest FC hivatalos honlapján közölte, hogy Nagy Tibor, aki tavaly nyáron érkezett kölcsönbe az MTK-tól, véglegesen aláírt a lilákhoz. Nagy Tibor a mai napon, az edzőtáborba való indulás előtti órákban kétéves szerződést kötött a klubbal. A védő már az előző szezonban is az újpestieket erősítette, akkor még csak kölcsönjátékosként. - Nagyon örülök, hogy a kölcsönszereződésem lejáratát követően a klub vezetői úgy döntöttek, leigazolnak. Nagyon jól érzem magam Újpesten, és nagyon jó az öltözői társaság is. A mögöttünk hagyott idény nem úgy sikerült, ahogy azt én szerettem volna, de a következő szezonban minden erőmmel azon leszek, hogy a pályán segítsem előrébb a csapatot. A sérülésem már a múlté – fogalmazott Nagy Tibor a papírok aláírását követően.
2016. 06. 17. 14:52
A dvtk.eu beszámolója szerint a Diósgyőr leigazolta a Deportivo La Coruna korábbi középpályását, Diego Velát. A miskolciak történetének ötödik spanyol labdarúgója két évre írt alá, és pénteken reggel már együtt edz a csapattal. Diego Vela legutóbbi csapata az idei évben jutott fel a spanyol másodosztályba. Ezt megelőzően négy éven keresztül a Deportivo de La Coruña második számú alakulatában játszott, ahol 116 mérkőzésen 19 alkalommal volt eredményes.
2016. 06. 16. 21:08
Olvasói sztorik