ibrahimovic

Zlatan Ibrahimovic nyáron írt alá a Manchester Unitedhez, az első kisebb botrányig pedig nem is kellett sokáig várni. A Daily Mail úgy értesült, hogy a Vörös Ördögök által kínált ötcsillagos Lowry Hotelt elhagyta családjával a svéd támadó, mert a szálló nem rendelkezett a medencével. Az Ibra-család messze nem költözött, hiszen a medencével felszerelt Radisson Blu-ba csomagoltak át – melynek szolgáltatásait jellemzően a Manchester City játékosai veszik igénybe. Ibrahimovic egyébként csak ideiglenesen költözködik egyik hotelből a másikba feleségével és három gyermekével, hiszen a lap megtudta: egyelőre keresik új manchesteri álomotthonukat, ahol aztán letelepedhetnek.
2016. 07. 31. 17:45
A Manchester United friss nyári igazolása, Zlatan Ibrahimovic is munkába állt, miután megérdemelt szabadsága után csatlakozott a Vörös Ördögök felkészüléséhez. A svéd óriásnak a világ leggyorsabb embere, Usain Bolt is üzent, aki köztudottan nagy rajongója a manchesteri klubnak. A videóüzenetben a sprinter üdvözli Zlatant, és felhívja a figyelmét, hogy a világ legjobb csapatához csatlakozott, valamint az is elárulta, hogy figyelni fogja Ibra teljesítményét. Usain Bolt has a message for #MUFC new boy Zlatan Ibrahimovic. https://t.co/DgYmTfGiei— 101 Great Goals (@101greatgoals) 2016. július 28.
2016. 07. 29. 12:53
Az új szezont a Manchester United színeiben kezdi meg Zlatan Ibrahimovic, aki egyelőre még nem csatlakozott Jose Mourinho nyári alapozást végző csapatához, a támadó jól megérdemelt pihenőjét tölti. A kaliforniai tengerpartról az alábbi videóval jelentkezett be a svéd játékos – a Vörös Ördögök drukkerei hasonló villantásokat várnak tőle az új szezonban: Making soccer look easy at Venice beach #swedenvsfrance IAmZlatan (@iamzlatanibrahimovic) által közzétett videó, 2016. Júl 18., 19:21 PDT
2016. 07. 19. 15:42
Olvasói sztorik