Nemzetközi foci

Egyszerűen eltűntek Ibrahimovic tetoválásai – FOTÓK

A Manchester United világklasszisa teljesen átváltozott.

Akik követik Zlatan Ibrahimovicot Instagramon, bizonyára látták a legújabb videóját, amin éppen Olaszországban, Velencén dekázik egy strandlabdával. A poszt érdekességét nem a svéd technikai tudása adja, hanem a felsőtestének a látványa, ahonnan látványos módon “felszívódtak” a tetoválások.

Pedig emlékezhetünk még, hogy nem is olyan régen, 2015 februárjában a Caen elleni mérkőzésen szerzett gólját mezlevétellel ünnepelte, és ez a kép tárult a szemünk elé:

Mint kiderült, Ibra ezzel szerette volna felhívni az emberek figyelmét a világon jelenlévő éhezésre, ami 805 millió embert érint.

– Tizenöt könnyen eltávolítható tetoválás volt a testemen, amelyek olyan emberek nevei voltak, akik éheznek a világban. Ezek a tetkók már nincsenek meg, de az emberek még élnek, és köztünk vannak. Remélem, hogy rajtam keresztül látjátok őket – mondta Zlatan.

A neveken kívül még az alábbi figurák voltak láthatóak a svéd támadón, de mára már ezeknek is nyoma veszett.

– Ezek a részek csak akkor láthatók, amikor le vagyok barnulva. Ez most egy teszt volt – tette hozzá a támadó, aki ezek szerint még nem barnult le eléggé az idei nyáron.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.