huligán

Brutális felvételek kerültek megörökítésre egy angol szurkoló által, aki videóra vette az angol és a francia szurkolók közötti legutóbbi balhé kitörését. A szemtanúk szerint harminc helyi ultra kezdte el kiprovokálni az angol szurkolókkal való balhét a Szlovákok elleni, Saint-Etienne-ben vívott csoportmérkőzés előtt. A békésen sörözgető briteknek először beszólogattak, majd üvegeket kezdtek el feléjük dobálni, amire már ők is válaszoltak. A támadást elszenvedő Wallace Pub pultosa azonnal fel is ismerte a támadókat. - Helyiek voltak, ezen a környéken mindenki ismeri már őket. Saját magukat csak Bad Gones néven hívják, ők az Olympique Lyon huligánjai. - Ezek csak azért jöttek ide, hogy balhét szítsanak. Mi csak iszogattuk a sörünket és énekeltünk, amikor elkezdtek belénk kötni. Kicsit megijedtem, ugyanis az egyik kis utcában csapdába kerültünk, de szerencsére gyorsan elhúzták a csíkot. Nagyon dühös vagyok, hogy folyamatosan mi vagyunk a célpontok, ennek ellenére a rendőrség egyáltalán nem próbál megvédeni minket - nyilatkozta egy angol szurkoló. A The Sun jelentése szerint a támadásban egyetlen angol szurkoló sem sérült meg komolyabban.
2016. 06. 21. 09:21
Nem úszta meg büntetés nélkül a horvát szövetség a Csehország elleni balhés csoportmérkőzést. Mint arról korábban beszámoltunk, múlt pénteken félbeszakadt a hajrában a Horvátország–Csehország összecsapás. A horvát ultrák kilenc petárdát hajítottak a játéktérre, majd a nézőtéren egymással is verekedtek, ami miatt percekig állt a találkozó a hajrában. Az UEFA legfrissebb döntésének értelmében a horvát szövetséget 100.000 eurós bírságra ítélik a szurkolói zavargások, a pirotechnika eszközök tiltott használata, valamint a drukkerek rasszista megnyilvánulásai miatt. Ezentúl a horvát szövetség által huligánként azonosított szurkolók nem vásárolhatnak további jegyeket az Eb-mérkőzésekre. BREAKING: UEFA fine Croatia Football Federation £77,000 over crowd disorder in match against Czech Republic #SSNHQ pic.twitter.com/KCmrtgl1Zh— Sky Sports News HQ (@SkySportsNewsHQ) 2016. június 20.
2016. 06. 20. 18:22
Olvasói sztorik