gyirmót

Az MTK Budapest második csapatából igazolt belső védőt a Gyirmót FC Győr Széles Imre személyében. A 196 centiméteres hátvéd korábban már játszott a gyirmótiaknál, a 2013-14-es szezonban az U21-es csapatot erősítette - írja a klub hivatalos honlapja. - Tizenkilenc évesen Ausztriába igazoltam és egy évig játszottam az osztrák negyedik ligás UFC Purbach gárdájában. Ezt követte a Gyirmóton töltött évem és utána az MTK Budapest második csapatánál folytattam a pályafutásomat. Alapembernek számítottam a mindenkori MTK II–ben és Pölöskei Gábor irányításával, sokat is fejlődtem a harmadosztályban. Most azonban mindenképpen váltani akartam, mert a számomra komoly előrelépést jelent az NB II –es bajnokság - nyilatkozta Széles, aki két évre írt alá.
2017. 06. 22. 16:48
Bejelentette tervezett felkészülési mérkőzéseit a másodosztályú rajtra készülős Gyirmót FC. Az élvonalból búcsúzó együttes a tervezet alapján Somorján a török Galatasaray ellen is pályára lép. A Gyirmót FC Győr tervezett edzőmérkőzései: Június 24. szombat, 11 óra, Népligeti Edzőközpont: Mezőkövesd Zsóry FC Június 28. szerda, 18 óra, Bécs: Admira Wacker (osztrák) Július 1. szombat, 11 óra, Jaslovske: Spartak Trnava (szlovák) Július 2. vasárnap, 18.30, Samorín: Galatasaray (török) Július 5. szerda, Bécs: Ararat Moszkva (orosz) Július 8. szombat, St.Pölten: AFE (spanyol II. osztály területi válogatott) Július 12. szerda, Gyirmót: ellenfél később Július 15. szombat, Mátraháza: Szigetszentmiklósi TK Július 19. szerda, Mátraháza: Monori SE Július 22. szombat, Kaposvár: Kaposvári Rákóczi FC
2017. 06. 20. 09:16
Az NB I-es szezon utolsó helyén végző Gyirmót FC Győr hivatalos oldalán jelentette be, hogy meghosszabbították a 28 éves középhátvéd, Lengyel Dániel szerződését. A 191 centiméteres védő egy plusz egy évre szóló kontraktust írt alá. Lengyel korábban azzal írta be magát a Gyirmót FC Győr történelmébe, hogy ő szerezte a klub első élvonalbeli gólját - olvasható a klubhonlapon. A jobblábas játékos 2013 nyarán került Gyirmótra Békéscsabáról, korábban a Siófoknál, a Haladásnál és az MTK utánpótlásában is játszott. A nemrég véget érő szezonban hétszer lépett pályára és egy gólt szerzett.
2017. 06. 07. 19:36
Olvasói sztorik