NB II

NB II: győri nevelésű Rapid-játékost igazolt a Gyirmót

Nagy Patrik hazatért.

A Gyirmót FC Győr második nyári igazolása egy győri labdarúgó, aki nagyon hosszú idő után tér vissza a városba. A 26 éves Nagy Patrik fiatal kora ellenére elég sok klubban megfordult már. A bemutatkozása során pedig elmondta, hogy tizenkét év vándorlás után, nagy reményekkel kezdte el a felkészülést a Gyirmót FC Győr csapatában – írja a másodosztályú klub honlapja.

– A Győri ETO FC-ben nevelkedtem, és Cs. Kovács László, Szabó Ottó és Fazakas József voltak ott az edzőim. Tizennégy éves koromig játszottam az ETO-ban, amikor próbajátékra hívtak a Rapid Wien csapatához. Ott sikerült megfelelnem, és utána öt évig futballoztam az akkor a legjobbnak számító, bajnok és Bajnokok Ligája-résztvevő bécsi gárdában. Eljutottam egészen a Rapid második csapatáig, ahol több mint tíz bajnoki mérkőzésen is pályára léptem. A Rapid Wien II. az osztrák harmadik ligában szerepelt és többek között Andreas Weimann is a csapattársam volt, aki az Aston Villa csapatában, az angol Premier League-ben is játszott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.