Frank de Boer

Frank de Boer augusztus elején vette az Inter irányítását. A milánói csapat a tavalyi szezonban Robert Mancini vezetésével a várakozáson alul szerepelt, de egyelőre az új tréner érkezésével sem tudott megújulni. Az Inter az eddig lejátszott kilenc forduló alatt csak három győzelmet, két döntetlent és négy vereséget tudn felmutatni, míg a tabellán 14. helyen szerénykedik. A Bild információi szerint a vezetőségnél lassan betelik a pohár, és búcsút inthetnek az Ajaxszal négyszer is bajnokságot elhódító holland trénernek. - Nem tudom még, hogy szerdán ki fog ülni a kispadon, de remélem, hogy tovább dolgozhatok - mondta sejtelmesen Frank de Boer, akinek már az utódján is gondolkodott a vezetés. Lehetséges utódként emlegetik a Swanseatől nemrég menesztett Francesco Guidolint, illetve korábban az orosz válogatottat irányító Fabio Capellót.
2016. 10. 25. 16:03
Az elszalasztott bajnoki cím után Frank de Boer távozik az Ajax Amsterdam vezetőedzői posztjáról. A holland klub csütörtökön közölte, hogy közös megegyezéssel felbontotta a 45 éves tréner jövő júliusig szóló szerződését. A bajnokság az utolsó fordulóban dőlt el, s mivel az Ajax csak 1-1-et játszott a Graafschap otthonában, a PSV pedig 3-1-re nyert a Zwolle vendégeként, az eindhoveniek megvédték címüket. „Nagyszerű időszakot töltöttem itt, de ideje váltani. Nekem és az Ajaxnak is jobb lesz így” – jelentette ki Frank de Boer, hozzátéve: egyelőre nincs új ajánlata, és elképzelhető, hogy a következő idényt pihenéssel tölti. A játékosként 112-szeres válogatott szakember 2010 decembere óta dolgozott vezetőedzőként nevelőegyesületénél, amellyel 2011-től sorozatban négy bajnoki címet szerzett.
2016. 05. 12. 20:50
Olvasói sztorik