Fradi
A középpályás legutóbb Törökországban és az MLS-ben játszott, de korábban megfordult már Kaposváron és az MTK-ban is.
2017. 07. 27. 20:16
Egyre nehezebb helyzetbe kerül Thomas Doll és a Ferencváros, ugyanis a jelek szerint egy újabb védőjét elveszítette a német szakvezető. Janek Sternberg a közösségi oldalára tette ki a hírt, miszerint legközelebb 4-6 hét múlva térhet vissza a pályára. A német játékos minden bizonnyal a hétvégi derbin sérülhetett meg.
- Nem a legjobb napom. Szerintem 4-6 hét múlva térhetek vissza a pályára. Néha sz*r dolgok történnek, de az élet megy tovább - írja bejegyzésében Sternberg.
Janek Sternberg (@janek_sternberg37) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 27., 04:57 PDT
2017. 07. 27. 16:52
Elköszönt a Ferenvárostól Emanuel Eboué, aki egyéves eltiltása után egy hónapig a zöld-fehérekkel készült fel a visszatérésre. a 34 éves elefántcsontparti hátvédet a FIFA egy évre minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta, miután korábbi ügynöke szerint egymillió euróval tartozott neki.
- A Ferencváros volt az első csapat, amelynél elkezdtem a felkészülést. Jó edzéseken vettem részt, mindenki nagyon sokat segített, és ezt sosem felejtem el - nyilatkozta a Fradi TV-nek az Arsenal és a Galatasaray korábbi futballistája.
Eboué úgy került a Ferencvároshoz, hogy a klub fizioterapeutáját, Peter Friart még angliai karrierje során ismerte meg. A sajtóban ugyan felmerült, hogy Eboué hamarosan a Fradihoz szerződhet, a védő azonban most visszatér Londonba.
- Sok új jó játékos érkezett a Fradiba. Senkit sem szeretnék becsapni, de azt beszéltük meg a vezetőkkel, hogy nekem és a klubnak is most időre van szüksége. A Ferencváros Magyarország legnagyobb klubja, én pedig még keményen szeretnék dolgozni a visszatérésemen. Nagyon remélem, hogy a legjobban alakul számukra az idei szezon. Szeretném megköszönni az egész csapatnak, a szakmai stábnak és a játékosoknak is, hogy lehetőséget biztosítottak nekem, hogy velük készüljek. Nagy örömmel jöttem ide, de most már vissza kell utaznom Londonba. A legjobbakat kívánom a Fradinak, sok sikert a hétvégi meccshez - idézi a klasszis szavait az m4sport.hu
2017. 07. 25. 18:18
A dán Midtjylland otthonában sem volt esélye a magyar csapatnak (3-1).
2017. 07. 20. 20:49
A zöld-fehérek szépítő találatára két hazai gól érkezett.
2017. 07. 20. 19:41
Sajtóértesülés szerint Eboué aligha lesz a Ferencváros játékosa.
2017. 07. 19. 17:16
A keret semmiképpen sem végleges.
2017. 07. 19. 15:18
Borzasztó jelenetek játszódtak le az 1-1-re végződő Ferencváros-Puskás Akadémia FC második félidejében. A csereként pályára lépő rutinos Hajnal Tamás egy ütközés után eszméletlenül zuhant a földre, melyet követően nyakmerevítőben, hordágyon vitték le a játéktérről. Az első hírek szerint a játékos már jobban van, valószínűleg agyrázkódást szenvedett.
2017. 07. 16. 19:08
Szakály Péter találatára Varga Roland szabadrúgásból válaszolt.
2017. 07. 16. 18:53
