NB I

Magyarországon már bizonyított légióst igazolhat a Ferencváros

Erősödhet a zöld-fehérek kerete.

A Rangadó.hu értesülése szerint a közelmúltban Mezőkövesden és Debrecenben is szóba került Thiam Khaly Iyane leigazolása, de végül egyik klub sem tartott igényt a szenegáli védekező középpályásra.

Ennek ellenére továbbra is elképzelhető, hogy 23 éves játékos visszatér az NB I-be, ugyanis a Ferencváros kacérkodik a szerződtetésével.

Thiam először 2012-ben érkezett hazánkba, és 2014-ig a Kaposvári Rákóczit erősítette, majd az MTK futballistája lett. Ezt követően megfordult az észak-amerikai profiligában (MLS), illetve a török Gaziantepspor együttesében.

Azért is szeretne visszatérni az NB I-be, mert magyar a felesége, és már közös gyermekük is van.

Olvasói sztorik