fifa

Augusztus 25-én hallgatja meg a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltott Joseph Blattert, a nemzetközi szövetség (FIFA) előző elnökét. A lausanne-i székhelyű CAS pénteken közölte a meghallgatás időpontját, írta az MTI. Blatter összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt nyolcéves eltiltást kapott a FIFA etikai bizottságától, mert 2011 februárjában állítólag kétmillió svájci frankot adott Michel Platininek, az európai szövetség (UEFA) elnökének. Mindketten tagadták bűnösségüket. A svájci sportdiplomata értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mondta - tanácsadóként kapott az UEFA első embere. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, csak késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés. A rájuk eredetileg kiszabott egyaránt nyolcéves eltiltást a FIFA fellebbviteli bizottsága mindkettejük esetében hat évre mérsékelte. Ezután Platini a CAS-hoz fordult, amely négy esztendőre csökkentette az eltiltást, majd kijelentette, hogy a svájci legfelsőbb bíróságon támadja meg az ítéletet. Blatter ellen szövetségi nyomozás is zajlik Svájcban.
2016. 07. 08. 17:03
A BBC legfrissebb beszámolója szerint új fiatallal erősített a Manchester City, de a legújabb szerzemény pályán vélhetően soha nem léphet pályára. A 18 éves Kieran "Kez" Brown a klub első e-sports játékosa, aki gamerként képviseli majd a klubot különböző rendezvényeken, illetve a FIFA-játékkal mutatja meg a nagyérdeműnek, mit is tud valóban. – Ez egy nagyon izgalmas feladat, ami új a klub számára és persze nekem is – örvendezett Brown. Többek között azzal bíztak meg, hogy Twitchen streameljem a mérkőzéseimet, videókat készítek majd a Machester City YouTube csatornájára, ezentúl különböző tornákon játszok majd együtt a City drukkerekkel – képviselve az egyesületet. A klub marketingosztályának alelnöke, Diego Giglaini úgy gondolja, a gyorsan fejlődő e-sport univerzumában elengedhetetlen az online jelenlét. Azért (is) igazolták le Brownt, hogy még több fiatalhoz jussanak el. A PL-ben egyébként nem a City az első klub, aki FIFA-játékost igazolt, hiszen a rivális West Ham májusban már hasonló pozícióra szerződtette Sean "Dragonn" Allent.
2016. 07. 07. 18:46
Olvasói sztorik