fellebbezés

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) négyről egymeccsesre csökkentette Lionel Messi eltiltását, így a Barcelona sztárja pályára léphet az argentin válogatott soron következő világbajnoki selejtezőin. – A fellebviteli bizottság hatályon kívül helyezte a fegyelmi bizottság döntését annak ellenére, hogy előbbi tagjai is úgy gondolják, Messi viselkedése nem volt megfelelő. Nem áll azonban rendelkezésre elég bizonyíték ahhoz, hogy az ítéletet helyben hagyjuk – áll a nemzetközi szövetség nyilatkozatában. Messi azért kapta a büntetést, mert a Chile ellen március 23-án 1-0-ra megnyert világbajnoki selejtezőn szidalmazta az egyik partjelzőt, majd nem volt hajlandó kezet fogni vele. Bár a találkozót vezető brazil bíró jegyzőkönyvébe nem került be az eset, a FIFA vizsgálatot indított a győztes gólt büntetőből megszerző Messi ellen. Messi egy mérkőzést kihagyott az eltiltás miatt: akkor csapata 2-0-ra kikapott Bolíviában. Argentínának nagy szüksége van Messi játékára, mivel csak a dél-amerikai selejtezőcsoport ötödik, pótselejtezős helyén áll. Legközelebb augusztus 31-én, Uruguayban lép pályára. Messi így tehát pályára léphet a sorsdöntőnek ígérkező Uruguay, Venezuela és Peru elleni mérkőzéseken. Ezentúl a tízezer svájci frankos büntetést semmissé nyilvánította a FIFA.
2017. 05. 05. 16:11
Bandler Bertold, a Tatabánya FC Kft. ügyvezetője csütörtökön arról tájékoztatta a Rangadó.hu-t, hogy csapatuk kizárásával kapcsolatban fellebbezést nyújtottak be az MLSZ-hez. „A Tatabánya FC Kft. nem tudja elfogadni a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságának elsőfokú versenyhatározatát, mivel az nem a tényeknek megfelelő objektív okokra hivatkozva keletkezett, több szempontból is téves a hatályos labdarúgás versenyszabályzatában foglaltakkal ellentétes! Jelen levelünket tájékoztatás céljából megküldtük az UEFA és a FIFA illetékes bizottságainak is” – írja az NB III-as klub vezetője.
2017. 03. 09. 10:25
Mint ismeretes, a Fegyelmi Bizottság március 10-i ülésén öt meccses eltiltással sújtotta az NB I szerdai fordulójában a játékvezetőt, Karakó Ferencet meglökő ukrán Dmitro Ljopát, a Puskás Akadémia játékosát. A súlyos ítéletet követően a felcsúti csapat fellebbezést tervez a 92. percben kiállított futballista ügyében. - Egyértelmű, hogy a klub fellebbez. Az MLSZ Fegyelmi Szabályzata szerinti 82/2/A pont helyett mi a 82/1/A pontot tartjuk jogosnak ebben az esetben és két- vagy hárommeccses eltiltásra szeretnénk, ha mérsékelnék a büntetést. Akadémiáról lévén szó, jó példával kell elöl járnunk, a jelenleg érvényben lévő eltiltást túlzónak találjuk. Mi is megtekintettük, kielemeztük a felvételeket és ennek nyomán alakítottuk ki álláspontunkat - nyilatkozta a Rangadó.hu-nak Takács Bence, a Puskás Akadémia sajtófőnöke. AZ MLSZ Fegyelmi Szabályzatának két említett pontja: 82/1/: Annak a labdarúgónak a büntetése, aki játékvezető téves, vagy tévesnek vélt döntése, ítélete ellen szóval vagy mozdulattal sportszerűtlen módon tiltakozik, működésére folyamatosan negatív kijelentéseket tesz: a) eltiltás egy - hat mérkőzéstől 82/2: Ha a labdarúgó a játékvezető személyére sértő kifejezést használ, vagy ilyen jellegű mozdulatot tesz, az /1/ bekezdésben meghatározott fegyelmi vétség súlyosabb büntetése: a) eltiltás három - nyolc mérkőzéstől
2016. 03. 11. 16:03
Olvasói sztorik