Nemzetközi foci

Fellebbez az Inter az eltiltások miatt

Perisic és Icardi szereplése a tét.

Kapcsolódó cikkek

Ahogy arról a Rangadó.hu is beszámolt, az Internazionale Juventus elleni vereségét követően két játékosát is elvesztette két-két bajnokira: Ivan Perisicet még a pályán kiállították, Mauro Icardi pedig utólag kapott eltiltást.

Perisic a játékvezető megsértéséért vonulhatott zuhanyozni, míg a felvételek alapján Icardi (aki 10 ezer eurós büntetést is kapott) csak kevéssel tévesztett célt, amikor a játékvezető, Nicola Rizzoli felé rúgta a labdát – az ok egyébként két, meg nem kapott tizenegyes volt a hajrában.

A milánói csapat hétfőn úgy nyilatkozott, megvárják a teljes játékvezetői jelentést, mielőtt fellebbeznének, csütörtökön pedig bejelentették: valóban lépéseket tesznek.

A szurkolók az Empoli elleni bajnokin tüntetnek majd a San Siróban Rizzoli és a szövetség tevékenysége ellen.

Olvasói sztorik