Nemzetközi foci

Nincs kegyelem Ronaldónak

Végérvényesen eldőlt, mikor játszhat ismét a Real Madrid portugál sztárja.

A spanyol sportdöntőbíróság (TAD) is elutasította a Real Madrid fellebbezését, ezzel egyben helyben hagyta Cristiano Ronaldo ötmeccses eltiltását.

A négyszeres aranylabdás csatár másfél hete a spanyol Szuperkupa első mérkőzésén előbb a gólöröm közbeni mezlevételért, néhány perccel később pedig műesésért is sárga lapot kapott, majd kiállítását követően meglökte Ricardo de Burgos Bengoetxea játékvezetőt – írja az MTI.

NEM UNATKOZTUNK…
Sztárcsatárt vett a Milan, lerabolják a Barcát, már költi a Mbappé-pénzt a Monaco

Az spanyol szövetség (RFEF) öt mérkőzésre tiltotta el a portugál sztárt, ám csapata előbb a szövetség fellebbviteli bizottságához, aztán a sportdöntőbírósághoz fordult enyhítésért, de nem járt eredménnyel.

Ez azt jelenti, hogy Ronaldo – azok után, hogy kihagyni kényszerült a párharc visszavágója mellett a Deportivo La Coruna elleni bajnoki találkozót is – nem állhat csapata rendelkezésére a Valencia, a Levante és a Real Sociedad elleni meccseken sem. Először szeptember 20-án, a Real Betisszel szembeni találkozón játszhat majd a LaLiga ötödik fordulójában.

Még három mérkőzésen nem számíthat Ronaldóra a Madrid Fotó: Getty Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik