Európa Liga

Finoman fogalmazva sem az ilyen minőségű talajhoz szoktak a Manchester United sztárjai, márpedig Zlatan Ibrahimovicéknak csütörtökön este ezen a gyepen kell megverniük a Rosztovot az Európa Ligában. A kevés füvet látott pályát már a mai nap körbejárták az angol együttes játékosai, és még az is lehet hogy jó néhány vakonddal is összeismerkedtek.
2017. 03. 08. 12:41
A legjobb tizenhat közé jutásért harcolt csütörtök este 21 órától a Tottenham Hotspur, a londoniak az első mérkőzésen egygólos vereséget szenvedtek a Genttől. A visszavágón a hazaiak Eriksen góljával a 10. percben szerezték meg a vezetést, ám a belgák egy szöglet után a gólerős Harry Kane fejesével, tehát öngóllal egyenlíttek. A Spurs ráadásul a 40. percben emberhátrányba is került, Dele Alli durva belépője után egyből villant a piros. A szenvedőfél a 25 éves Brecht Dejaegere volt, íme az eset videón: A találkozó jelenleg is tart, szünetben 1-1-et mutatott az eredményjelző, később beszámolunk a végeredményről.
2017. 02. 23. 21:55
A legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek a csapatok az Európa-ligában, este 19 órától az AS Roma hazai pályán a Villarrealt fogadta. A spanyolok nagyon korán, már 15. percben megszerezték a vezetést Borre góljával, miután a középen helyezkedő Vermaelen nagyon hibázott, íme: Az olaszok az első mérkőzésen 4-0-s győzelmet arattak idegenben, így előnyük továbbra is megnyugtató. A mérkőzés végeredményéről később beszámolunk.
2017. 02. 23. 19:31
Egyedi mezben szurkolta végig a Manchester United és a St. Étienne csütörtök esti Európa Liga-mérkőzését Mathias Pogba, aki nem akart dönteni pályán lévő testvérei között. A világ legdrágább futballistája, Paul a házigazda MU-t, a Sparta Rotterdamban játszó Mathias ikertestvére, Florentin pedig a francia csapatot erősítette, így az ezúttal semleges harmadik fivér úgy döntött: mindkét együttes trikóját magára ölti. A meze egyik fele piros, a másik zöld volt, s Paul 6-os, valamint Florentin 19-es száma is szerepelt rajta. Mathias Pogba édesanyjával és más családtagjaival nézte végig a mérkőzést, amely a Manchester United 3-0-s sikerével zárult. #ThatMomentWhen You can't decide which Pogba to support. ( Mathias Pogba) pic.twitter.com/TYAXOf9R4N— SPORF (@Sporf) 2017. február 16.
2017. 02. 17. 14:18
Olvasói sztorik