eto

Az ETO FC Győr hivatalos oldalának beszámolójából kiderül, hogy a klub két korábbi játékosa, Kalmár Zsolt és Mervó Bence is feltűnt az elmúlt napokban az ETO Parkban. A légiósok Preszeller Tamással végeztek edzésmunkát. Napi edzés M E R V Ó B E N C E(@mervobence) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 12., 08:58 PDT Don't stop #everyday @krisztirado82 M E R V Ó B E N C E (@mervobence) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 9., 12:56 PDT
2017. 06. 15. 12:21
Az NB II-be feljutó ETO FC Győr vezetése előrehaladott tárgyalásokat folytat Tamási Zsolttal, aki júliustól szakmai igazgatóként dolgozhatna a klubnál - olvasható a kisalföld.hu-n. A győri származású 51 éves szakember 1992 és 2000 között már tevékenykedett az ETO utánpótlásában, majd 2001-ben az NB I-es csapat vezetőedzőjévé nevezték ki, ezt a posztját 2003-ig töltötte be. Győrből előbb a Vasashoz, utána az MTK-hoz vezetett az útja. A kék-fehéreknél 2005-től tizenegy éven át töltötte be az utánpótlás szakmai igazgatói tisztet. Tavasszal az első csapat vezetőedzője lett, de az MTK vele is kiesett az első osztályból.
2017. 06. 07. 10:36
A Ferencváros magabiztosan, 6-0-ra legyőzte az ETO FC Győrt a Förch Női Magyar Kupa döntőjében a Hidegkuti-stadionban, ezzel sorozatban harmadik alkalommal hódította el a trófeát - tudósít az MLSZ honlapja. Míg az ETO FC Győr már azzal történelmet írt, hogy bejutott a kupadöntőbe, addig a Ferencvárosnál ez már lassan kezd megszokottá válni: a legutóbbi három fináléban ott volt, 2015-ben és 2016-ban meg is nyerte a sorozatot. Az idei döntőt a Hidegkuti-stadionban játszották a felek, meglehetősen cudar időjárási körülmények között, hideg, esős, szeles időben. A Ferencvárost a legkevésbé sem zavarta a rossz idő: már a 2. percben megszerezte a vezetést, nem is akármilyen góllal: egy bal oldali beadás után a kapunak háttal álló Allegra Poljak gyönyörűen, sarokkal továbbított a hálóba (1-0). Az 5. percben jött a második Fradi-gól, egy jobb oldali beadást követően hibázott a győri védelem, Sladana Bulatovic pedig élt a lehetőséggel és a hálóba lőtt (2-0). A győriek kissé hitehagyottan játszottak a két gyors gól után, a fővárosiak irányították a játékot, és egymás után alakították ki a helyzeteket. A 22. percben Poljak előkészítése után Bulatovic ismét eredményes volt (3-0), majd a játékrész hajrájához közeledve Zágor Bernadett alakította 4-0-ra az állást. A második félidő az eredmény és a játék képének tükrében már csak formalitás volt, de a Fradi nem mondott le az újabb gólokról, és az 57. percben Fenyvesi Evelin találatával növelte előnyét: a válogatott középpályása egy kényszerítő után lefutotta védőit, majd a kapu közepébe helyezett (5-0). A mérkőzésből hátralévő időben a Fradi óriási mezőnyfölényben játszott, és a 91. percben megszerezte a hatodik gólját is, egy kapushibát kihasználva Fenyvesi Evelin állította be a végeredményt. A Ferencváros sorozatban harmadik alkalommal hódította el a Magyar Kupát, ilyen bravúrt korábban csak a László Kórház együttese tudott elérni.
2017. 04. 19. 17:46
A bajnokság kiírása alapján szombaton 15 órakor az ETO FC Győr NB III-as bajnokit játszana a Tatabánya ellen, azonban a pénzügyi gondokkal küszködő tatabányai klub múlt héten mindössze egy játékossal rendelkezett, ezért nem tudott kiállni a Gyirmót II ellen. Az ETO-honlap beszámolója hozzáteszi, előrelépés, hogy kedden már hét játékossal rendelkezett a Tatabánya – a két klub továbbra is folyamatosan egyeztet.
2017. 02. 21. 10:52
Olvasói sztorik