Elek Ákos

Hétfőn a magyar labdarúgó-válogatott középpályásának, Elek Ákosnak a felesége, Elek-Tóth Éva telefonon jelentkezett a Mokkában. Éva elmondása szerint csoda, hogy a párja ott lehetett a franciaországi Európa-bajnokságon, akinek korábban részleges oldalszalag-szakadása volt. Hála a csapat orvosainak hamar rendbe hozták a sérült testrészét, így Elek is játszhatott a kontinensviadalon a többiekkel együtt. A házaspárnak volt alkalma a torna alatt is találkozni, mivel Éva is kint volt a belgák elleni mérkőzésen vasárnap, viszont legközelebb csak a mai napon fognak újra összefutni a Hősök terén, mivel egy kisebb bulit tart a válogatott és itt köszöntik a szurkolók az Eb-n a nyolcaddöntőig jutó focistákat - írja a blikk.hu A hölgy elmondása szerint azonban nem maradnak a fővárosban, egyenesen hazamennek párjával együtt Miskolcra. – Nehezen indult az Európa-bajnokság, mert Ákos az utolsó bajnokiján egy csúnya rúgást kapott, aminek egy oldalszalag szakadás lett a végeredménye, ezért sem tudtuk, hogy a kapitány kiviszi-e az Eb-re vagy sem. Szerencsére három hét alatt sikerült felépülnie – mondta Éva.
2016. 06. 27. 15:29
Nem tudta befejezni a Diósgyőr mérkőzését a Vasas otthonában Elek Ákos, akit le kellett lecserélni, mert góllövés közben megrúgta egy szerelni próbáló védő. Az eset után bedagadt a bokája, de elsőre nem tűnik súlyosnak a sérülés, azonban a Honvéd elleni játéka kérdéses - írja a dvtk.eu. A találkozóról, itt írtunk részletesen.
2016. 04. 17. 08:55
Egy szurkolói kártya és szkenner ellenes Facebook közösség bukkant rá Elek Ákos Instagram posztjára, melyben szerintük a kiváló focista az MLSZ-nek üzent. Ákos Elek (@elekakos25) által közzétett fénykép, 2016. Márc 5., 12:11 PST A focista korábban készült fotókat rakott ki, ahol két csapat szurkolótábora látható, és azt írta: valami hiányzott.
2016. 03. 07. 10:20
Olvasói sztorik