dvtk

Lejárt a szerződése Egerszegi Tamásnak június 30-án, amit nem hosszabbított meg, így a következő bajnokságban nem a DVTK-ban játszik. A védekező középpályás 2014 januárjában érkezett Diósgyőrbe, 54 bajnoki mérkőzésen 5 gólt szerzett a DVTK mezében. Ezen kívül tagja volt a DVTK Ligakupa-győztes, Magyar Kupa-döntős csapatának - írja a dvtk.eu
2016. 07. 01. 11:50
A Diósgyőr hivatalos honlapján jelentett be, hogy leigazolta a Haladás 23 éves támadóját, Ugrai Rolandot. A csatár három éves szerződést kötött a klubbal, és már csatlakozott is a kerethez. A Szombathelyen nevelkedett, de a Ferencvárost is megjárt labdarúgó a korosztályos válogatott szereplések után Bernd Storck szövetségi kapitány figyelmét is felhívta magára, aki meghívta őt a felnőtt válogatott februári összetartására is. - Nagyon örültem a DVTK megkeresésnek, már decemberben megtörtént a kapcsolatfelvétel, sajnos akkor nem jött össze ez a transzfer. Hosszú idő telt el azóta, de most végre sikerült pontot tenni a végére. A DVTK nagyon jó benyomást tett rám, szép futballt játszó csapat, ami nekem kifejezetten tetszik. A Diósgyőr nem tűzhet ki maga elé kis célokat, konkrét helyezést nem szeretnék mondani, de minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán. Egy-két további erősítéssel nagy céljaink lehetnek - mondta el Ugrai Roland, akivel kapcsolatban Benczés Tamás, a DVTK sportigazgatója megjegyezte, bár komoly anyagi áldozatokat hozott a klub, a fiatal, gólerős és kiválóan cselező csatár megszerzéséért ez megérte. DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép, 2016. Jún 30., 08:02 PDT
2016. 06. 30. 17:23
Olvasói sztorik