NB I

Válogatott védekező középpályás érkezik a DVTK-hoz

Szeptember végétől Mezőkövesd lesz a csapat otthona; három új játékost jelenthetnek be jövő héten.

Szokás szerint több száz diósgyőri drukker tette tiszteletét a szombati szezonnyitó szurkolói találkozón a Diósgyőri Stadionban a sikerrel megvívott utolsó nyári felkészülési mérkőzés után. A rendezvényen bemutatkozott az új szakmai stáb és a játékosok, de szó esett a várható igazolásokról és a stadionrekonstrukcióról is – írja a klub honlapja.

– Én nagyon remélem, hogy ez a füttyszó rövid időn belül tapssá fog válni, amikor majd az új stadionban együtt ünnepeljük a nyitóünnepséget – mondta el Tóth Dénes, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. egyik ügyvezetője. – A stadionrekonstrukció jelenleg a közbeszerzés állapotában van. Szeptember 24-én lesz az utolsó mérkőzés Diósgyőrben és várhatóan 2017 decemberében nyitóünnepség lesz a stadionban.

Kérdésre válaszolva Benczés Miklós elmondta, hogy jelen állás szerint az építkezés alatt Mezőkövesden játssza majd a csapat a mérkőzéseit, egészen addig, amíg nem készül el az MVSC-pálya, ezt követően a Tiszai pályaudvar mellett fogadhatja a DVTK az ellenfeleit a Diósgyőri Stadion elkészültéig. Hozzátette, nem igazak azok a pletykák, miszerint Leisztinger Tamás kiszáll a diósgyőri sportból és el kívánja adni a tulajdonrészét. Erre reagálva a DVTK sportigazgatója elmondta, ő is olvasta ezeket a mendemondákat, de szó sincs erről, hiszen a tulajdonos hosszú távra tervez.

– Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek, hadd mondjak pár szót – kezdte bemutatkozását Horváth Ferenc vezetőedző. – Nem vagyok megélhetési edző. Magyar vagyok, de nem vagyok megélhetési edző. Nem azért jöttem ide, hogy pénzt keressek. Az a feladat, amit kaptam, az egy nagyon nagyszerű feladat, egy komoly csapatot kell csinálni Diósgyőrben. Nagyon sok játékos elment, a csapatot meg kell erősíteni, ezt mindenki tudja, a vezetők ugyanúgy, ahogy én is, de számomra most ez a csapat Magyarország legjobb csapata. Nem ígérhetem természetesen azt, hogy meg fogjuk nyerni a bajnokságot, vagy, hogy éremért fogunk játszani, de ahogy ma is láttátok, itt csontzene lesz. Innen senki nem fog úgy hazamenni, hogy jól érezte itt magát. Aki innen pontot akar elvinni, annak az fájni fog. Ezt az egyet ígérhetem, a többi majd jön magától.

Három új játékos érkezik

– Jövő héten, ha minden jól megy, három új játékost fogunk bejelenteni – nyugtatta meg a szurkolókat Benczés Miklós. – Az egyikük már itt tekintette meg ma veletek a mérkőzést és vasárnap érkezik egy válogatott védekező középpályás. Várható még spanyol játékos is. A tavalyi évhez képest az idegenlégiósok számát illetően változás történt, a nemzetközi kupában induló csapatok ellen lejátszandó mérkőzéseken öt külföldi lehet mind a két csapatban, ez egy évben 12 meccset jelent, a többi mérkőzésen három légiósunk lehet egyszerre a pályán.

Az eseményen a már szerződéssel rendelkező új játékosok is bemutatkoztak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.