drukker

A Bayern München szurkolói vécépapír-gurigák pályára dobálásával tiltakoztak a magas jegyárak ellen csapatuk keddi, Arsenal elleni, idegenbeli labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésén. A BBC brit hírportál beszámolója szerint a német drukkerek egy drapériát is kifeszítettek, amelyen a "Futball szurkolók nélkül egy pennyt sem ér" felirat volt látható. A keddi BL-nyolcaddöntőre egy vendégszektorba szóló jegy 80 fontba (28 600 forint) került, ezt sokallták a müncheniek. A Bayern fanatikusainak londoni tiltakozása nem újdonság, hiszen az előző idényben is találkozott a két csapat, igaz, akkor a csoportkörben. A 2015. október 20-i, 2-0-s Arsenal-győzelemmel zárult angliai mérkőzésen a német szurkolók a találkozó első öt percében nem mentek be a lelátóra, csak a most használt drapériát feszítették ki. Akkor egy vendégjegy 64 fontba (23 ezer forint) került, míg a Bayernnél 59 eurót (18 ezer forint) kértek az angol szurkolóktól. A BBC szerint drukkerei keddi akciója miatt a Bayernt minden bizonnyal megbünteti az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), hiszen a kezdő sípszó után néhány percig állt a játék, amíg a pályamunkások letakarították a pályáról a bedobált tárgyakat. A müncheniek a párharc hazai mérkőzéséhez hasonlóan 5-1-re nyerték a nyolcaddöntő visszavágóját is, és kettős győzelemmel, 10-2-es összesítéssel jutottak be a negyeddöntőbe.
2017. 03. 08. 13:02
Az olasz Football-Italia beszámolója szerint körülbelül száz Napoli-drukker hétfő éjjel/ kedd hajnalban nem hagyta pihenni a Real Madrid játékosait – autódudálással, csörömpölő hangzavarkeltéssel, valamint harsány dalolászással keltettek zavart a sztárcsapat szállása, a Los Merengues hotel körül. Céljuk az volt, hogy Ronaldóék ne tudják kipihenni magukat a kedd esti, sorsdöntő BL-összecsapás előtt. Mint ismert, az SSC Napoli a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedett a madridi odavágón, kedden hazai pályán szeretnék megfordítani a párharcot.
2017. 03. 07. 15:23
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Legia Warszawa a Sporting felett aratott szerda esti sikerének köszönhetően az Európa Ligában folytathatja szereplését. Nikolics Nemanja saját Instagram oldalán mutatta meg a varsói drukkerek BL-mutatványát a lelátón: „Micsoda érzés” – írja a támadó. What a feeling! #legiawarszawa #bestfansever #championsleague #europaleague #Niko11 Nikolic Nemanja (@niko_nemanja) által közzétett videó, 2016. Dec 8., 04:24 PST
2016. 12. 08. 14:36
Brutális felvételek kerültek megörökítésre egy angol szurkoló által, aki videóra vette az angol és a francia szurkolók közötti legutóbbi balhé kitörését. A szemtanúk szerint harminc helyi ultra kezdte el kiprovokálni az angol szurkolókkal való balhét a Szlovákok elleni, Saint-Etienne-ben vívott csoportmérkőzés előtt. A békésen sörözgető briteknek először beszólogattak, majd üvegeket kezdtek el feléjük dobálni, amire már ők is válaszoltak. A támadást elszenvedő Wallace Pub pultosa azonnal fel is ismerte a támadókat. - Helyiek voltak, ezen a környéken mindenki ismeri már őket. Saját magukat csak Bad Gones néven hívják, ők az Olympique Lyon huligánjai. - Ezek csak azért jöttek ide, hogy balhét szítsanak. Mi csak iszogattuk a sörünket és énekeltünk, amikor elkezdtek belénk kötni. Kicsit megijedtem, ugyanis az egyik kis utcában csapdába kerültünk, de szerencsére gyorsan elhúzták a csíkot. Nagyon dühös vagyok, hogy folyamatosan mi vagyunk a célpontok, ennek ellenére a rendőrség egyáltalán nem próbál megvédeni minket - nyilatkozta egy angol szurkoló. A The Sun jelentése szerint a támadásban egyetlen angol szurkoló sem sérült meg komolyabban.
2016. 06. 21. 09:21
Olvasói sztorik