Nemzetközi foci

Nagy dráma helyszíne volt egy amatőr meccs az argentínai Cordobában. A hobbiból játékvezető Cesar Flores kiállított egy játékost, aki miután lement a pályáról, a táskájából egy pisztolyt vett elő - írja az index.hu Miközben a 48 éves játékvezető körül még reklamáltak a csapattársai, a 25 éves játékos célzott, és három helyen meglőtte. Fejen, nyakon és mellkason, az alkalmi játékvezetőnek esélye sem volt a túlélésre. - Nem tudjuk még pontosan, mi történt, csak annyi biztos, hogy a szabadlábon lévő elkövető nagyon dühös volt, tüzelt és megölte a játékvezetőt - mondta a rendőrségi szóvivő.
2016. 02. 16. 14:19
Újabb fejezetéhez érkezett a Adam Johnson tárgyalása. A 15 éves lánnyal szexelő focista bevallotta bűnét, a tini pedig azt, miért nem jelentette korábban a visszaélést. Megdöbbentő részletek kerültek napvilágra. Az angol bajnokságban szereplő Sunderlandtől a múlt héten kirúgott futballista egyedül jelent meg az újabb tárgyaláson, ezúttal nem tartott vele barátnője. A bíróságon megtekintették annak a két vallomásnak a felvételét, amelyet az ügy sértettje tett a rendőrségnek korábban. A még iskolás lány elárulta, hogy próbálta eltitkolni a focistával folytatott szexuális viszonyát, mert félt, hogy Johnson elveszíti a karrierjét, s amikor elkezdtek terjedni a pletykák a viszonyról, bepánikolt. Próbálták elfedni a viszonyukat, interneten váltottak üzeneteket a találkákról. – Azért aggódtam, hogy nehogy ez nehogy véget vessen a pályafutásának vagy másnak. Magam miatt nem, csak hogy kiderül, ezért próbáltam eltusolni – mondta a bíróságon, s egyetértett a bíróval abban, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás. A lány zokogásban tört ki, amikor elmagyarázta, mit mesélt a barátainak a történtekről, s akkor is könnyezett, amikor arról mesélt, hogy orálisan elégítette ki Johnsont. Az első interjún azt kérdezték tőle, hogyan érezte magát az állítólagos szexuális cselekmény után. – Bármennyire is vártam, hogy megtörténjen, sokkoló volt. Valahogy éreztem, hogy rosszat tettem – vallotta a tanú. A második interjún még több részletet árult el, és sírva írta körül, pontosan mi történt, például hogy Johnson kétszer is a pénisze felé húzta a kezét. – Kényelmetlennek éreztem, ezért elhúztam a kezem, de meg kellett tennem. Adam Johnson a Sunderland egyik legnagyobb sztárja volt, január 17-én találkozott először a lánnyal, miután több üzenetet váltottak, s két aláírt mezzel lepte meg a fiatal rajongót, akitől köszönetképp egy csókot kért. – Üzenetet kaptam Adam Johnsontól, a Sunderland játékosától, akire mindig is felnéztem. Benne voltam a találkában, elég szürreálisnak tűnt. Újra és újra találkoztunk, és hálából adtam neki csókot és még többet is. Az első találkozás után olyan üzeneteket küldött neki a focista, hogy „ezért tartozol nekem” és „Kapok ezért köszönetképp egy csókot?”. A tinédzser elmondta, hogy a másodjára Johnson autójában találkoztak, s a futballista nyilvánvalóvá tette, hogy a csókért érkezett, mire a lány bátorította: „Akkor hajrá!” Ez után jó ideig csókolóztak még. – Kigombolta a farmeromat, eltartott egy darabig, mire meg merte tenni. Egyre lentebb csúszott a keze, majd a bugyimba is elkezdte bedugni a kezét. Ezek után a rendőrök megkérdezték, hogy Johnson tudta-e, hány éves, s a lány igennel válaszolt, állítása szerint Johnson a születési dátumán kívül még azt is tudta, hogy szokott ülni a Sunderland-meccseken, majd újra visszatértek az második találkozásra. – Amikor csókolóztunk, egy egy darabig fogta a kezem, majd a pénisze felé húzta. Amikor rátette a kezem, megfogta a hátamat is, és lefelé nyomott – vallott az orális aktus kezdetéről. - Azt mondta, ha folytatom, szexelnünk is kell. Nem éreztem jól magam utána, csalódtam önmagamban. Ezek után a lány már nem akart találkozni Johnsonnal, kifogásokat keresett, hogy kibújjon a randik alól, de az üzenetváltások megmaradtak. – Nem akartam a találkákat, de kapcsolatban akartam maradni vel. Annak ellenére is kimentem a meccsekre, hogy üzenetet írt előtte. A lány az első interjúban nem vallotta be az orális szexet, de állítása szerint azért, mert arra nem volt bizonyíték az üzenetek között. A pletykák arról kezdtek terjedni, hogy közösültek, de ez nem történt meg állítása szerint. Attól félt, ha ezt is bevallja, csak még rosszabb lesz a helyzet. forrás: blikk.hu
2016. 02. 16. 12:20
Mint ismert, a Chelsea együttesét szezon közben átvevő Guus Hiddink megbízatása csak az idény végéig szól, és folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lesz majd a nyártól a londoniak menedzsere. Korábban már szóba került a Juvét irányító Allegri, illetve az olasz válogatottat vezető Conte-mester, a legújabb hírek szerint azonban Spanyolországból, azon belül pedig Madridból érkezik a leendő tréner. Az okdiario.com információ szerint a Chelsea már mindenben megegyezett az Atlético Madridot irányító Diego Simeonéval, aki már alá is írta szerződését, a 2016–2017-es idénytől átveszi a klub irányítását. A 45 esztendős argentin szakember 2011-ben érkezett Madridba, ahol nyert bajnoki címet, Európa-ligát, Király-kupát, Spanyol Szuperkupát és Európai Szuperkupát.
2016. 02. 16. 09:54
Lelátót nevez el stadionjában Sir Bobby Charltonról a Manchester United futballcsapata. Az egyesület hétfőn közölte, hogy az Old Trafford déli tribünje a 78 éves világbajnok nevét viseli majd. Az avatóünnepségre április 2-án, az Everton elleni mérkőzés előtt kerül sor. - Nagy megtiszteltetés ez nekem, büszke vagyok magamra és a családomra” – mondta meghatottan Charlton, aki 1956 és 1973 között 758 mérkőzésen 249 gólt szerzett az MU-ban, amellyel egy BEK-trófeát és három bajnoki címet szerzett. A 106-szoros válogatott csatár 1984 óta tagja a klub igazgatótanácsának.
2016. 02. 15. 14:44
Szokatlan lépésre szánta el magát Claudio Ranieri, az angol labdarúgó-bajnokságban éllovas Leicester City vezetőedzője, aki az Arsenaltól elszenvedett hétvégi vereség után egyhetes szabadságot adott a játékosainak. A tabellát óriási meglepetésre vezető Leicester vasárnap 2-1-re maradt alul az Ágyúsok vendégeként úgy, hogy a szünetben még 1-0-ra vezetett, majd az 54. perctől emberhátrányban küzdve előbb a 70., majd a 95. percben kapott gólt. - Volt egy megállapodásunk a játékosokkal. Ők azt mondták, ha az utóbbi három meccsen kilenc pontot szereznek, akkor adjak nekik egy hét pihenőt. Hat pont lett belőle, én ennek ellenére boldog vagyok. A Manchester City és az Arsenal ellen összesen egy ponttal már elégedett lettem volna, hármat szereztünk. Ezért azt mondtam nekik: utazzatok el, jövő hétfőn találkozunk! - árulta el az olasz tréner. A mostani hétvégén FA Kupa-fordulót rendeznek Angliában, a Rókák pedig már kiestek ebből a sorozatból, s a nemzetközi porondon sem érdekeltek. A következő bajnoki meccsükre jövő szombaton, a Norwich City ellen kerül sor. A tavaly még kiesés ellen küzdő Leicester City a vasárnapi vereség ellenére élen áll a Premier League-ben, előnye azonban két pontra csökkent a második és harmadik helyen azonos pontszámmal álló Tottenham Hotspurrel és Arsenallal szemben.
2016. 02. 15. 13:15
Kis híján összetörte Audiját a Real Madrid francia csatára, Karim Benzema. A királyi gárda támadója éppen elhagyta autójával a valdebebasi edzőközpontot, amikor a kereszteződésben körül sem nézett, a szurkolóknak integetett, és kihajtott egy balról érkező kocsi elé. Centiken múlott az ütközés. Íme!!
2016. 02. 15. 11:38
A Fiorentina óriási csatában, hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte az Internazionalét az olasz bajnokság 25. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így megőrizte harmadik helyét a tabellán. A firenzei találkozón a vendégek jutottak vezetéshez még az első félidőben, a fordulás után azonban előbb egyenlített a Fiorentina, majd a 91. percben kihasználta, hogy az Inter ekkor már – Alex Telles kiállítása után – emberhátrányban játszott. A találkozót Zarate piros lapja miatt a Fiorentina is tíz emberrel fejezte be, ám az Internek már nem maradt ideje az egyenlítésre. A szinte végig feszült hangulatú meccs lefújása után pedig az Interből még Kondogbiát is kiállította a játékvezető. Serie A, 25. forduló: Fiorentina – Internazionale 2-1 (0-1) Palermo – Torino 1-3 (1-2) Sampdoria – Atalanta 0-0 Udinese – Bologna 0-1 (0-0) AC Milan – Genoa 2-1 (1-0) Szombaton játszották: Juventus – Napoli 1-0 (0-0) Chievo – Sassuolo 1-1 (1-1) Empoli – Frosinone 1-2 (0-1) Pénteken játszották: Carpi – AS Roma 1-3 (0-0) Csütörtökön játszották: Lazio – Verona 5-2 (1-1) Az élmezőny állása: 1. Juventus 57 pont 2. Napoli 56 3. Fiorentina 49 4. AS Roma 47 5. Internazionale 45 6. AC Milan 43 7. Lazio 36 8. Sassuolo 35
2016. 02. 14. 23:16
A tabellát nyolcpontos előnnyel vezető Bayern München könnyedén nyert a 14. Augsburg vendégeként a német bajnokság 21. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A vendégek minden játékosa 28-as számú pólóban sétált ki a pályára, így fejezték ki támogatásukat a szombati edzésen bokatörést szenvedő Holger Badstuber felé. Robert Lewandowski szezonbeli huszadik Bunesliga-meccsén 20. és 21. alkalommal volt eredményes. Az idei naptári évben nyolc gólt lőtt csapata tíz találatából, ugyanis a hajrában Thomas Müller is betalált. Bundesliga, 21. forduló: Augsburg – Bayern München 1-3 (0-2) Hamburger SV – Borussia Mönchengladbach 3-2 (2-1) Szombaton játszották: 1. FC Köln – Eintracht Frankfurt 3-1 (1-1) Borussia Dortmund – Hannover 1-0 (0-0) Darmstadt – Bayer Leverkusen 1-2 (1-0) VfB Stuttgart – Hertha BSC 2-0 (0-0) VfL Wolfsburg – Ingolstadt 2-0 (2-0) Werder Bremen – Hoffenheim 1-1 (1-1) Pénteken játszották: Mainz – Schalke 04 2-1 (1-0) Az élmezőny állása: 1. Bayern München 56 pont 2. Borussia Dortmund 48 3. Bayer Leverkusen 35 (31-22) 4. Hertha BSC 35 (29-23) 5. Schalke 33 (30-28) 6. Mainz 33 (27-25) 7. Borussia Mönchengladbach 32 8. Wolfsburg 30
2016. 02. 14. 19:50
A Tottenham Hotspur 2-1-re győzött a Manchester City otthonában az angol bajnokság 26. fordulóját záró vasárnapi rangadón. A gól nélküli első félidőt követően a vendégek jutottak vezetéshez az 53. percben. Harry Kane az előző szezon kezdete óta 37 bajnoki gólt szerzett. Ennél csak a negyven alkalommal eredményes Sergio Agüero teljesített jobban. A nigériai Kelechi Iheanacho egyenlítése után a rangadót – a 24. születésnapját éppen vasárnap ünneplő dán – Christian Eriksen hajrában szerzett gólja döntötte el. Adebayor (2012) és Sheringham (1994, 1995) után ő a harmadik Spurs-játékos, aki a születésnapján gólt szerzett az élvonalban. A Manchester City eddig tíz alkalommal játszott olyan csapattal ebben az évadban, amely aktuálisan az első nyolchoz tartozott, de ezek közül – három döntetlen és hat vereség mellett – csak egyet tudott megnyerni. Érdekesség továbbá, hogy az együttes 2008 decembere óta nem vesztett el két egymást követő hazai bajnoki meccset – mostanáig. Premier League, 26. forduló: Manchester City – Tottenham Hotspur 1-2 (0-0) Korábban: Aston Villa – FC Liverpool 0-6 (0-2) Arsenal – Leicester City 2-1 (0-1) Szombaton játszották: Chelsea – Newcastle United 5-1 (3-0) Bournemouth – Stoke City 1-3 (0-1) Crystal Palace – Watford 1-2 (1-1) Everton – West Bromwich Albion 0-1 (0-1) Norwich City – West Ham United 2-2 (0-0) Swansea City – Southampton 0-1 (0-0) Sunderland – Manchester United 2-1 (1-1) A tabella élmezőnye: 1. Leicester City 53 pont 2. Tottenham Hotspur 51 (47-20) 3. FC Arsenal 51 (41-23) 4. Manchester City 47 5. Manchester United 41 6. FC Southampton 40 (34-24) 7. West Ham United 40 (40-31) 8. FC Liverpool 38
2016. 02. 14. 19:41
Olvasói sztorik