Nemzetközi foci

Újabb részletek a szexbotrányról! A kiskorú lány orálisan kényeztette a válogatott szélsőt

Kapcsolódó cikkek

Újabb fejezetéhez érkezett a Adam Johnson tárgyalása. A 15 éves lánnyal szexelő focista bevallotta bűnét, a tini pedig azt, miért nem jelentette korábban a visszaélést. Megdöbbentő részletek kerültek napvilágra.

Az angol bajnokságban szereplő Sunderlandtől a múlt héten kirúgott futballista egyedül jelent meg az újabb tárgyaláson, ezúttal nem tartott vele barátnője. A bíróságon megtekintették annak a két vallomásnak a felvételét, amelyet az ügy sértettje tett a rendőrségnek korábban.

A még iskolás lány elárulta, hogy próbálta eltitkolni a focistával folytatott szexuális viszonyát, mert félt, hogy Johnson elveszíti a karrierjét, s amikor elkezdtek terjedni a pletykák a viszonyról, bepánikolt. Próbálták elfedni a viszonyukat, interneten váltottak üzeneteket a találkákról.

– Azért aggódtam, hogy nehogy ez nehogy véget vessen a pályafutásának vagy másnak. Magam miatt nem, csak hogy kiderül, ezért próbáltam eltusolni – mondta a bíróságon, s egyetértett a bíróval abban, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás.

A lány zokogásban tört ki, amikor elmagyarázta, mit mesélt a barátainak a történtekről, s akkor is könnyezett, amikor arról mesélt, hogy orálisan elégítette ki Johnsont.

Az első interjún azt kérdezték tőle, hogyan érezte magát az állítólagos szexuális cselekmény után.

– Bármennyire is vártam, hogy megtörténjen, sokkoló volt. Valahogy éreztem, hogy rosszat tettem – vallotta a tanú.

A második interjún még több részletet árult el, és sírva írta körül, pontosan mi történt, például hogy Johnson kétszer is a pénisze felé húzta a kezét.

– Kényelmetlennek éreztem, ezért elhúztam a kezem, de meg kellett tennem.

Adam Johnson a Sunderland egyik legnagyobb sztárja volt, január 17-én találkozott először a lánnyal, miután több üzenetet váltottak, s két aláírt mezzel lepte meg a fiatal rajongót, akitől köszönetképp egy csókot kért.

– Üzenetet kaptam Adam Johnsontól, a Sunderland játékosától, akire mindig is felnéztem. Benne voltam a találkában, elég szürreálisnak tűnt. Újra és újra találkoztunk, és hálából adtam neki csókot és még többet is.

Az első találkozás után olyan üzeneteket küldött neki a focista, hogy „ezért tartozol nekem” és „Kapok ezért köszönetképp egy csókot?”. A tinédzser elmondta, hogy a másodjára Johnson autójában találkoztak, s a futballista nyilvánvalóvá tette, hogy a csókért érkezett, mire a lány bátorította: „Akkor hajrá!” Ez után jó ideig csókolóztak még.

– Kigombolta a farmeromat, eltartott egy darabig, mire meg merte tenni. Egyre lentebb csúszott a keze, majd a bugyimba is elkezdte bedugni a kezét.

Ezek után a rendőrök megkérdezték, hogy Johnson tudta-e, hány éves, s a lány igennel válaszolt, állítása szerint Johnson a születési dátumán kívül még azt is tudta, hogy szokott ülni a Sunderland-meccseken, majd újra visszatértek az második találkozásra.

– Amikor csókolóztunk, egy egy darabig fogta a kezem, majd a pénisze felé húzta. Amikor rátette a kezem, megfogta a hátamat is, és lefelé nyomott – vallott az orális aktus kezdetéről. – Azt mondta, ha folytatom, szexelnünk is kell. Nem éreztem jól magam utána, csalódtam önmagamban.

Ezek után a lány már nem akart találkozni Johnsonnal, kifogásokat keresett, hogy kibújjon a randik alól, de az üzenetváltások megmaradtak.

– Nem akartam a találkákat, de kapcsolatban akartam maradni vel. Annak ellenére is kimentem a meccsekre, hogy üzenetet írt előtte.

A lány az első interjúban nem vallotta be az orális szexet, de állítása szerint azért, mert arra nem volt bizonyíték az üzenetek között. A pletykák arról kezdtek terjedni, hogy közösültek, de ez nem történt meg állítása szerint. Attól félt, ha ezt is bevallja, csak még rosszabb lesz a helyzet.

forrás: blikk.hu

Olvasói sztorik