Nemzetközi foci

Egész Németországot megrázta a 21 éves Larissa Gördel szörnyű autóbalesete, a korábbi U16-os válogatott focista, aki jelenleg a másodosztályú TSV Schott Mainz csapatát erősítette az autópályán vesztette életét. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, annyit lehet tudni, hogy Breuberg közelében történt, és a sportoló egy a felhajtósávból érkező autóval ütközött össze. A kocsija rommá tört, csakúgy mint a másik gépjármű, amelyben mindkét utas szintén életét vesztette. A fiatal lány éppen az esküvőjére készült vőlegényével, a szintén labdarúgó Luis Speckhardttal, a szörnyű tragédia miatt azonban erre már nem kerülhet sor. Párja mellett szüleit is sokkolták a történtek. - Borzalom, ami történt, a Larissa és Luis már a közös életüket tervezgették, a közeljövőben össze akartak házasodni. Mindig szurkoltak egymásnak, felfoghatatlan, hogy a lány, akit annyira szerettünk ezentúl nem lesz közöttünk - nyilatkozta az egyik családtag a Bildnek.
2016. 10. 10. 10:38
James Rodríguez édesanyja hivatalos feljelentést tett, miután a Real Madrid klasszisát halálosan megfenyegette egy kolumbiai szurkoló. A drukker azért sértődött meg, mert James elhagyta a kolumbiai nemzeti együttes edzőtáborát és nem vesz részt a válogatott eheti meccsein. A következőket írta Twitter fiókjára. – Épp megyek a házadhoz, fegyver van nálam, búcsúzz el mindentől, amit szeretsz. A Tweethez egy képet is csatolt, amely töltények és egy fegyver is látható. Persze az is lehetséges, hogy semmiség az egész, de Kolumbiában minden ilyesmit komolyan kell venni, hiszen 1994-ben Andres Escobart lelőtték, miután öngólt szerzett a kolumbiai válogatott világbajnoki mérkőzésén.
2016. 10. 10. 09:03
A Barcelona spanyol válogatott belső védője, Gerard Piqué bejelentette, hogy a 2018-as világbajnokság után a spanyol nemzeti csapattól visszavonul. A 29 éves világ- és Európa-bajnok klasszis vasárnap hozta nyilvánosságra döntését, miután Spanyolország idegenben 2–0-ra legyőzte Albániát világbajnoki selejtezőn. - Az oroszországi világbajnokságon lépek utoljára pályára a spanyol válogatottban. Sokat gondolkodtam már ezen. Nem a pillanat hevében mondom ezt, hosszú ideje érleltem már magamban ezt a döntést, így érzem helyesnek – nyilatkozta a 85-szörös válogatott Piqué.
2016. 10. 10. 08:26
Olvasói sztorik