Nemzetközi foci

A Manchester United menedzsere, José Mourinho az Atlético Madrid belső védőjét, José Giménezt szemelte ki. A Vörös Ördögök a téli átigazolási időszakban akár 50 millió fontot is fizetne az uruguayi válogatott hátvédért - írja a Daily Mirror. A 21 éves játékos a szezon elején megsérült, mindössze 126 percet játszott az idényben. Giménezt 2013-ban az uruguayi Danubio FC-tól vásárolta az Atlético 900 ezer euróért, jelenlegi piaci értékét pedig 30 millió euróra taksálják.
2016. 11. 02. 18:35
Újra súlyosan megsérült a Liverpool csatára, Danny Ings. Az angol támadó az egyik edzésen egy rossz mozdulatot követően maradt lent a gyepen. A vizsgálatok után kiderült, hogy nagy a baj, térdműtétre van szüksége, mivel a porcok sérültek meg a jobb térdében. Nincs szerencséje Danny Ingsenk, tavaly októberében kísértetiesen hasonló sérülést szenvedett, csak akkor a bal térdét kellett műteni. - Enyhe kifejezés, ha azt mondom, hogy csalódottak vagyunk. Danny egy remek srác, aki keményen dolgozott, hogy felépüljön és egyáltalán nem ezt érdemli. Jól mutatja milyen személyiség, hogy egy olyan szituációba sérült bele, amikor egy elveszettnek hitt labdáért harcolt. Azt mondták, hogy hét és kilenc hónap közötti időre dőlt ki - nyilatkozta Jürgen Klopp menedzser a Liverpool hivatalos honlapján.
2016. 11. 02. 15:27
Az Arsenal támadóját, Alexis Sánchezt súlyos adócsalással vádolják abból az időszakból, amikor a Barcelona futballistája volt. A spanyol El Periodico lap szerint a 27 éves chilei játékos ellen büntetőeljárás indul, mivel a képi megjelenésével eladott termékek bevétele után nem adózott 2012 és 2013 között, még a barcelonai időszakában. Alexis Sanchez állítólag átruházta a képi megjelenítés jogait a Numidia Trading nevű céghez, amely 99%-ban a chilei játékos tulajdonában van, innen ered a probléma. Az El Periodico ugyanis azt állítja, hogy ugyanezen jogait az Inversiones Alsanra ruházta át, egy olyan chilei egyesületre, amelyet szintén 99%-ban birtokol. A fenti vállalatok egyikének sincs működő felépítése. 2011-ben igazolt Alexis Sanchez a Barcelonába, amelynek szerződésében állítólag a klub birtokolta a képi megjelenés jogát teljes mértékben, azonban a vádló ügyészek állítják, hogy a Numidia Trading nevű céggel akarta elkerülni az adózást a támadó. A lap 980.000 eurónyi elcsalt adóösszeget ír - adta hírül a goal.com Nem Alexis Sanchez az első barcelonai játékos, akit adócsalással gyanúsítanak, Lionel Messi, Neymar, Javier Mascherano, Samuel Eto'o és Adriano is hasonló ügybe keveredett az elmúlt években.
2016. 11. 02. 15:17
A Manchester United csütörtökön a Fenerbahce vendégeként lép pályára az Európa-ligában. A csapatot sok angol szurkoló is elkíséri Isztambulba, s külön biztonsági védelmet kapnak, rendőri felvezetés mellett közelíthetik meg a stadiont. A szurkolóknak egyáltalán nem tanácsolják, hogy egyénileg, tömegközlekedési eszközökkel utazzanak a helyszínre. Az amerikai kormány tájékoztatása szerint megnőtt a terrorveszély a térségben, így állampolgárainak azt tanácsolta, hogy hagyják el az országot. Ráadásul korábban már ért atrocitás angol szurkolókat Törökországban, még 2000-ben az UEFA Kupa elődöntőjében két Leeds szurkolót szúrtak le, s a támadás során életüket vesztették.
2016. 11. 01. 16:15
A Ghanaweb aggasztó eseményekről számolt be, mely szerint az egyiptomi szövetség az elmúlt napokban gyűlölködő leveleket kapott, melyekből az derült ki, hogy meg akarják támadni a ghánai válogatott szövetségi kapitányát, Avram Grantot. November 11-én Ghána válogatottja világbajnoki selejtezőt játszik majd Egyiptomban. Grant korábban kérvényezte, hogy semleges pályán játsszák le a találkozót, mert úgy vélte, a helyszín nem elég biztonságos. Az helyi hatóságok pedig letartóztattak egy férfit, aki a feltételezések szerint meg akarta támadni a Chelsea egykori trénerét. A szövetség közlése szerint izraeli származása miatt sokan nem szimpatizálnak a trénerrel, s a férfi a tervek szerint a repülőtéren zaklatta volna. Egyes csoportok pedig azt is meg szeretnék akadályozni, hogy Grant bejusson az országba.
2016. 11. 01. 15:44
Olvasói sztorik