Nemzetközi foci

A közelmúltban vált hivatalossá, hogy Oscar a Chelsea-ből és Carlos Tévez a Boca Juniorsból óriási pénzekért Kínába igazoltak, valamint vasárnap robbant a bomba, miszerint a PSG klasszisa, Angel Di María is Ázsiába szerződhet. A spanyol Marca a hétfői kiadásában egy újabb nevet dobott fel, szerintük ugyanis a Real Madrid portugál védője, Pepe már fél lábbal Kínában van. A bekk szerződése 2017 nyarán jár le a királyi gárdával, és egyelőre nem jutottak egyezségre a hosszabbításról, így akár ingyen is távozhat. A 33 éves védőt a Manuel Pellegrini által irányított Hopej China Fortune hívja, és évi 10 millió eurós fizetéssel csábítja, amely a duplája jelenlegi madridi bérének.
2016. 12. 26. 13:28
Cristiano Ronaldo portugál labdarúgó végzett az élen az európai hírügynökségek – köztük az MTI – 2016 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán, amelyen Hosszú Katinka úszó harmadik lett. A lengyel PAP által lebonyolított voksoláson az idén a válogatottal Európa-bajnok, a Real Madriddal pedig Bajnokok Ligája-győztes csatár 24 ponttal előzte meg a második helyen végző brit teniszezőt, a Rióban olimpiai bajnoki címét megvédő és a világranglistán élre ugró Andy Murray-t. A nyári játékokon három arany- és egy ezüstérmet nyerő Hosszú Katinka 68 pontos hátránnyal lett harmadik. A bajai úszó így is a legjobb női sportoló lett a listán. Az első húszba még egy magyar fért be, méghozzá a Rióban szintén háromszor győztes Kozák Danuta kajakos, aki 17. helyen végzett. A szavazáson, amelyen még sosem győzött magyar sportoló, 27 hírügynökség vett részt. Európa 10 legjobb sportolója 2016-ban: 1. Cristiano Ronaldo (portugál, labdarúgás) 204 pont 2. Andy Murray (brit, tenisz) 180 pont 3. HOSSZÚ KATINKA (úszás) 136 pont 4. Nico Rosberg (német, Forma-1) 115 pont 5. Mohamed Farah (brit, atlétika) 93 pont 6. Angelique Kerber (német, tenisz) 77 pont 7. Martin Fourcade (francia, sílövészet) 74 pont 8. Marcel Hirscher (osztrák, alpesi sí) 54 pont 9. Anita Wlodarczyk (lengyel, atlétika) 42 pont 10. Chris Froome (brit, országúti kerékpár) 38 pont ...17. KOZÁK DANUTA (kajak-kenu) 16 pont
2016. 12. 26. 13:17
A Milan és a Real Madrid korábbi aranylabdás klasszisa, Kaká tavaly tíz év házasság után vált el feleségétől, Caroline Celicótól. A 34 éves sztárnak 2008-ban gyermeke is született párjától, de a hírek szerint mára már egy másik hölgy, Carolina Dias oldalán találta meg a boldogságot. A 2007-es év aranylabdás játékosa nem volt egyedül a Paris Saint-Germaint erősítő Lucas Moura lagziján, ugyanis egy csinos, szőke hajú szépséggel flörtölgetett, aki nem más, mint az említett brazil modell, Carolina. A brazil sajtó úgy tudja, hogy a modell és a labdarúgó a múlt hét óta egy párt alkotnak. Íme a hölgy Carolina Dias (@icaroldias) által közzétett fénykép, 2016. Dec 21., 16:48 PST Carolina Dias (@icaroldias) által közzétett fénykép, 2016. Dec 10., 02:17 PST Carolina Dias (@icaroldias) által közzétett fénykép, 2016. Nov 29., 12:08 PST
2016. 12. 26. 11:54
A japán válogatott korábbi kiváló csatára, Nakajama Maszasi 50 évesen is futballozni fog, ugyanis szerződést hosszabbított a harmadosztályú Azul Claro Numazu együttesével. – Minden erőmmel azon leszek, hogy a csapat sikeresen teljesítse a kihívást – nyilatkozta a 49 esztendős csatár, aki arra utalt, hogy az Azul Claro Numazu újonc a harmadik vonalban. Nakajama 1990 és 2003 között 53 mérkőzésen 21 gólt szerzett a japán válogatottban, amellyel részt vett az 1998-as és a 2002-es világbajnokságon is. Pályafutása legemlékezetesebb éve az 1998-as volt, amikor hazája élvonalában a legértékesebb játékosnak választották, gólkirály és az év legjobb labdarúgója lett, a nemzeti együttesben pedig betalált a világbajnoki pótselejtezőn, majd a franciaországi torna egyik csoportmeccsén. A csatár 2012 után három évet teljesen kihagyott térdsérülése miatt, tavaly mégis visszatért a pályára, mert a folyamatos edzés és rehabilitáció hatására jelentősen javult az állapota.
2016. 12. 26. 08:46
Olvasói sztorik