Nemzetközi foci

A Sky Sports értesülései szerint a Manchester United a nyáron leigazolná az AS Roma belga válogatott középpályását, Radja Nainggolant. A 29 éves játékost a korábbi hírek szerint a Chelsea-t irányító Antonio Conte is szerződtetni kívánja, és ugyan tavaly nyáron 2020-ig hosszabbított az olasz klubbal, nemrégiben azt nyilatkozta, hogy szívesen kipróbálná magát a világ legerősebb bajnokságában, a Premier League-ben, ahol több válogatottbeli csapattársa is szerepel. Nainggolan korábban elismerte, hogy Conte megkereste őt, de a legfrissebb hírek szerint a Manchester United is élénken érdeklődik a klasszisért, aki a mostani szezonban 51 tétmeccsen 14 gólt és 6 gólpasszt jegyez, értékét pedig 40 millió euróra becsülik.
2017. 05. 19. 10:40
Sarkany Barcelona néven közös cipőboltot nyitott Barcelona belvárosában Lionel Messi kedvese, Antonella Roccuzo és Luis Suárez felesége, Sofia Balbi. A két Barca-klasszis párja Ricky Sarkany közreműködésével nyitotta meg a boltot, a nyitóünnepségen a katalán játékosok zöme megjelent: Neymar, Sergio Busquets, Javier Mascherano, Jordi Alba, Ivan Rakitic, Marc-André ter Stegen, Aleix Vidal, Paco Alcácer, Denis Suárez és Lucas Digne is részt vett az eseményen, valamint kedvesével elutazott a katalán fővárosba a korábbi Barcelona-sztár, a jelenleg Chelsea-ben szereplő Cesc Fábregas is. SARKANY (@rickysarkany) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 18., 07:20 PDT Cesc Fàbregas (@cescf4bregas) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 17., 13:51 PDT SARKANY (@rickysarkany) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 18., 05:57 PDT
2017. 05. 19. 09:27
Bokatörés miatt hónapokra kidőlt Julian Weigl, a Borussia Dortmund német válogatott középpályása. A 21 éves játékos az Augsburg elleni, 1–1-gyel zárult hétvégi bajnokin szenvedett sérülést, ami miatt műtét és három-négy hónapos kihagyás vár rá. Weigl ebben a szezonban összesen 37 találkozón lépett pályára a Borussiában, egy gólt szerzett.
2017. 05. 19. 08:39
A csütörtöki Sun számolt be arról, hogy nyáron a Tottenham Hotspur három sztárja is Manchesterbe költözhet. A szóban forgó játékos nem más, mint Danny Rose, Kyle Walker és Eric Dier. A balszélső Rose-t a Manchester Cityvel hozták szóba, miközben a Spurtsnél azt hangsúlyozzák, hogy a következő szezon végéig semmiképpen nem válnának meg a 26 éves angoltól – akinek 2021-ig van érvényes szerződése. A szintén 26 éves Walker is a City kívánságlistáján szerepel – kontraktusa szintén 2021-él a Tottenhamnél. A 23 éves Eric Diert a Manchester United szemelte ki, a védekező középpályás leigazolását Jose Mourinho szorgalmazza. Mauricio Pochettino gárdája remekelt a 2016-2017-es szezonban, jelenleg másodikok a PL-tabellán és biztos résztvevői a jövő évi BL-csoportkörnek.
2017. 05. 18. 20:06
A következő szezontól kezdődően a Schalke labdarúgóklub szurkolói a hivatalos csapatmezbe épített chippel is fizethetnek a hazai mérkőzéseken. Az újítást a német bajnokságban szereplő gelsenkircheni együttes vezetői csütörtökön jelentették be, miután szponzori megállapodást kötöttek az AllyouneedFresh nevű céggel. Az online bevásárlóközpont logója a következő szezonban használatos mezek ujján jelenik majd meg, ide lesz beépítve a chip, amelynek segítségével készpénz nélkül is fizethetnek a drukkerek a stadion területén. A játékosok által használt mezben nem lesz megtalálható a chip, csak a szurkolóknak szánt verzióban. A klub és a cég négyéves, 20 millió euróról (6,2 milliárd forint) szóló szponzori megállapodást írt alá. Auf den #S04-Trikots wird ab der kommenden Saison das Logo des Online-Supermarktes @AllyouneedFresh zu sehen sein. https://t.co/wI9kzrwOgQ— FC Schalke 04 (@s04) 2017. május 18.
2017. 05. 18. 17:10
A Paris St-Germain német játékosa, Julian Draxler szerint honfitársának, Mesut Özilnek a párizsi klubhoz kellene csatlakoznia. A német világbajnok szerződése 2018 nyáron jár le az Arsenalnál, ám szerződéshosszabbításban továbbra sem sikerült megegyezniük. Draxler télen PL-klubok hívó szava ellenére tette le voksát Franciaország mellett, és úgy látja: Özil is élvezné az életet Párizsban. – Örömmel töltene el, ha minden nap Mesut mellett játszhatnék. Számomra ő remek játékos, egy igazi példakép. A nemzeti csapatnál minden közös edzést és mérkőzést élveztem vele együtt. A világ bármely klubja számára segítséget jelentene Mesut, így a PSG-nek is. Élvezné az itteni életet, és azt is, hogy a PSG-ben játszhat – így Draxler.
2017. 05. 18. 16:54
Olvasói sztorik