Nemzetközi foci

Lionel Messi nem akarja megújítani a szerződését a Barcelona együttesével – adta hírül a madridi Marca, mely szerint az argentin szupersztár ezt már július közepén az ibizai nyaralása alatt közölte a katalánok vezetőségével. Messi boldogtalanságának egyik oka a hírek szerint a spanyol adóhatóság, amely már többször rászállt a focistára, de a Barcelonánál továbbra is optimisták a 29 éves klasszis szerződéshosszabbításával kapcsolatban. A gránátvörös-kékek elnöke, Josep Bartomeu az elmúlt időszakban számos kulcsjátékossal, Neymarral, Busquets-cel illetve Mascheranóval is megállapodott hosszú távra, és a múlt hónapban úgy nyilatkozott, hogy nem aggódik Messi jövője miatt, januárban ugyanis újra tárgyalóasztalhoz ül a világ legjobb játékosával. - Tárgyalni fogunk Messivel a következő hónapokban. A jelenlegi szerződése 2018-as világbajnokság végéig szól, és nagyon boldogok vagyunk, amiért velünk van. Ő a legjobb játékos a világon. Nem tudom mi fog történni a jövőben, de természetesen mi mindig magyarázzuk neki, hogy a világ legjobb klubjában játszik, és ez a legjobb hely a számára – mondta az elnök a Telegraph-nak.
2016. 11. 14. 11:59
Gareth Southgate ideiglenes szövetségi kapitány reméli, hogy az angol szövetség (FA) a lehető leghamarabb dönt a poszt sorsáról, s legfőképpen arról, hogy végleg kinevezi-e őt. A szakember négy mérkőzésre kapott megbízást, ezek közül az utolsóra kedden este kerül sor, amikor csapata a spanyolokat fogadja barátságos találkozón. Első három meccse egyformán világbajnoki selejtező volt: az angolok döntetlent játszottak a szlovénekkel, míg a máltaiakat és a skótokat megverték. „Elég fontos lenne, hogy tudjam, mit csinálok november közepe után – fogalmazott Southgate. – Nem csak nekem, mindenkinek. Készülünk az U21-es Európa-bajnokságra, a felnőtt válogatottnak pedig fel kell készülnie a világbajnoki selejtező következő körére. November végére, december közepére tehát mindenki tudni akarja, merre tartanak a dolgok, kinek mi lesz a dolga a rendszerben.” Az aktuális ellenfélről, Spanyolországról szólva a tréner azt mondta, 2008 és 2012 között uralták a futballt, nyertek egy vébét és két Európa-bajnokságot, és szerinte ennek a sikernek a remek tervezés volt az alapja. Az U21-es együttest vezető Southgate szeptember végén, a korrupciós botrányba keveredett Sam Allardyce távozása után vette át az angol felnőtt válogatott irányítását.
2016. 11. 14. 10:57
Igazán emlékezetes maradt egy olasz szurkolónak a Liechtenstein - Olaszország 0-4-re végződő vb-selejtező, miután Gianluigi Buffontól kapott autogramot rendhagyó. A drukker meccs közben rohant a rutinos kapushoz és dedikáltatta a mezét. Buffon nagyon lazán úgy írta alá, hogy a pályán közben zajlottak az események.
2016. 11. 14. 09:25
Vasárnap a holland válogatott 3-1 arányban tudta idegenben megverni Luxemburgot, de félidőben le kellett cserélni a csapat sztárját, Arjen Robbent. A Bayern München szélsője az első játékrészben még vezetéshez juttatta a hollandokat, de a szünetben aztán le kellett cserélni. - A sérülés talán egy kicsit erős kifejezés, de természetesen nem volt jó elhagyni a pályát. Egy kicsit begörcsöltem. Ez nehéz döntés volt, mert mindig játszani akarsz. Az orvos azt mondta nekem, hogy nem kockáztathatunk és ezért döntöttem úgy, hogy lejövök - mondta Robben a mérkőzést követően az NOS-nak.
2016. 11. 14. 08:57
A Tottenham támadója, Harry Kane kikerült az angol válogatott keretéből, a keddi, Spanyolország elleni barátságos mérkőzés előtt. Gareth Southgate úgy látta jónak, ha felépülése után klubcsapatával folytatja a közös munkát. A 23 éves játékos még szeptemberben szenvedett bokadsérülést a Sunderland elleni bajnokin, azóta csupán 73 percet játszhatott klubcsapatában, az Arsenal elleni bajnokin legutóbb góllal ünnepelte a visszatérést. Pénteken az angolok Skóciával vívtak vb-selejtezős mérkőzést, ám a csatár végig a kispadon ült. – Nem akartunk semmi rosszat Harrynek. Nem állt szándékomban a kezdőcsapatba tenni a skótok ellen. Kane-nek másféle edzésmunkát kell végeznie, mint amilyent a válogatottal a következő napokban csinálni fogunk – nyilatkozta a kapitány. Southgate nem hívott be új embert Kane helyére, hiszen támadófronton így is bevethető Daniel Sturridge, Jamie Vardy, Marcus Rashford, Wayne Rooney és Theo Walcott is.
2016. 11. 13. 16:56
Olvasói sztorik