Nemzetközi foci

„Nem akarom, hogy a klubomat egy olyan ember szégyene árnyékolja be, aki megüti a feleségét”

DAX Images / NurPhoto / NurPhoto via AFP
DAX Images / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Marseille városának polgármestere felszólalt Mason Greenwood szerződtetése ellen.

A Manchester United nevelése ellen 2022 januárban nemi erőszak és bántalmazás miatt vádat emeltek, ám 2023-ban felmentették. A 21 éves támadó ellen korábbi barátnője tett terhelő vallomást, klubja pedig felfüggesztette, amíg az ügye le nem zárult. 2023 februárjában a rendőrség ejtett minden vádat, de a manchesteriek inkább nem küldték már pályára, hanem kölcsönadták a Getafénak. Az esetről viszont számos kép, sőt hangfelvétel is napvilágra került, ezért a közvélemény nem szimpatizál Greenwooddal.

A spanyol bajnokságban számos alkalommal kiabáltak az angol támadónak, az is előfordult, hogy a halálát kívánták. A futballisták közül Jude Bellingham is állítólag rapistnek, vagyis erőszaktevőnek nevezte őt az egyik bajnokin. A történtek után – és mivel a Manchester United dolgozói és a női csapat játékosai is ellenérzésüknek adtak hangot az eset után – szabadulna a támadótól a klub és az Olympique Marseille 27,6 millió euróért szerződtetné a játékost, sőt a klubok már meg is egyeztek egymással.

Ezek után adott nyilatkozatot Benoit Payan, aki Marseille városának polgármestereként arra kérte a futballcsapat vezetőit, hogy álljanak el a szerződtetésétől.

„Greenwood viselkedése felháborító és elfogadhatatlan! Megütötte a feleségét… Olyan képeket láttam, amelyek mélyen megdöbbentettek. Férfihoz méltatlan, hogy a feleségét ilyen módon megalázza, nem lehet helye ebben a csapatban!

Az OM és Marseille értékei mindenek felett állnak. Ez szégyen! Megkérem Pablo Longoriát, hogy ne szerződtesse Greenwoodot. Nem akarom, hogy a klubomat egy olyan ember szégyene árnyékolja be, aki megüti a feleségét

– mondta az RMC Sportnak Payan.

Greenwood egyébként elismerte, hogy követett el hibákat a kapcsolatában, de továbbra is azt állítja, semmi olyat nem követett el, amivel megvádolták. A Marseille-en kívül az olasz Lazio is érdeklődik iránta, így a manchesteriek akkor is el tudják majd passzolni jó eséllyel, ha a franciák visszalépnek.

A legutóbbi szezonban 36 tétmeccsen jutott szóhoz a Getaféban, ezeken tíz gól és hat gólpassz volt a mérlege.

Kapcsolódó
„Dögölj meg, Greenwood" – eljárás indul a La Liga egyik csapata ellen
Mason Greenwood nem éppen meleg fogadtatásban részesült a spanyol élvonalbeli bajnokságban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik