Nemzetközi foci

Két sárgát kapott, de nem állították ki az elődöntőbe jutott Aston Villa kapusát

Alex Pantling / Getty Images
Alex Pantling / Getty Images

A tavaly döntős Fiorentina hosszabbításban, az Aston Villa pedig 11-esekkel harcolta ki csütörtökön a továbbjutást a labdarúgó Konferencia Liga negyeddöntőjében.

Az olasz csapat a múlt héten 0-0-s döntetlent játszott a Viktoria Plzennel, s hiába futballozott óriási fölényben a hazai visszavágón, ráadásul a 66. perctől emberelőnyben, a rendes játékidőben ezúttal sem tudta bevenni a csehek kapuját. A hosszabbítás második percében aztán megtört a jég, az argentin Nicolas Gonzalez volt eredményes, majd később Cristiano Biraghi is betalált, így végül továbbjutott a firenzei csapat, amely ősszel, a Ferencváros csoportjából veretlenül, elsőként lépett tovább.

A másik kora esti meccsen a házigazda Lille közel húsz percig továbbjutásra állt az Aston Villa ellen, de aztán az angolok a 87. percben szépítettek, így itt is ráadás következett, majd tizenegyesek következtek, Emiliano Martínez kétszer is védeni tudott, míg az angoloktól csak egy játékos hibázott.

Érdekesség, de az argentin válogatottal világbajnok kapusnak kétszer is felmutatták a sárga lapot a meccsen. Egyszer a 39. percben, egyszer pedig a tizenegyesek során, miután volt egy kis összetűzése a közönséggel, akiktől végig megkapta a bekiabálásokat a vb-döntő és az azutáni nyilatkozatai, ünneplése miatt.

Martinez yellow card vs Lille in the penalty shootout
byu/Chelseatilidie insoccer

Hogy nem állították ki, annak oka a szabálykönyvben így szerepel:

a mérkőzés közben a játékosoknak és csapatvezetőknek kiosztott szóbeli figyelmeztetéseket és sárga lapokat nem viszik tovább a büntetőrúgásokra (büntetőpárbajra).

Így Martínez maradt, és elődöntőbe segítette a Villát.

Konferencia Liga, negyeddöntő, visszavágók

Fiorentina (olasz)-Viktoria Plzen (cseh) 2-0 (0-0, 0-0, 1-0) – hosszabbítás után
gól: Gonzalez (92.), Cristiano Biraghi (108.)
piros lap: (Cadu, 66., Viktoria Plzen)

Továbbjutott: a Fiorentina, 2-0-s összesítéssel

 

Lille (francia)-Aston Villa (angol) 2-1 (1-0, 2-1, 2-1) – 11-esekkel: 3-4
gól: Yazici (15.), Andre (68.), illetve Cash (87.)

Továbbjutott: az Aston Villa, 3-3-as összesítéssel, 11-esekkel

Kapcsolódó
Tényleg hasznosabb játékos volt a mezőnyben Torghelle Sándor, mint Erling Haaland?
A korábbi 42-szeres válogatott futballista egy interjúban azt mondta, szerinte ő mezőnyben hasznosabb támadó volt, mint a norvég csatár. Vajon igaza van-e a Spíler TV-n szakértőként foglalkoztatott exjátékosnak?
Olvasói sztorik