Nemzetközi foci bajnokok ligája

Kiakadtak a Real Madrid játékosai a lipcsei sportszerűtlenségen

Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images
Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images

A Real Madrid labdarúgócsapata 1-0-ra győzött kedd este az RB Leipzig vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A találkozó egy egészen ritkán látható jelenetet is hozott, arra ugyanis kevés példát lehetne említeni, hogy Toni Kroos neki akarjon menni egyik ellenfelének. Kedd este erre is sor került, miután Amadou Haidara kihozta őt a sodrából. Kroos azon húzta föl magát, hogy a 83. percben Brahim Diaz hirtelen a combjához kapott, egyértelműen jelezte, hogy megsérült, majd a földre ült. Haidara azonban megragadta az alkalmat, egy passzal kiugratta Benjamin Seskót és ha Andrij Lunyin nem véd egy hatalmasat, akkor ki is egyenlített volna.

Lunyin egyébként kilenc védésig jutott a találkozón, a mérkőzés egyik legjobbja volt. Sesko lövését egyébként a Marca napilap a találkozó legmocskosabb támadásának nevezte a történteket, a játékosok pedig azonnal jelezték felháborodásukat a játékvezetőnél. Brahim Diaz sérüléséről cikkünk megjelenésekor még nincs hír, de szerdán orvosi vizsgálatokon vesz részt.

Kapcsolódó
A Real Madrid lesajnált kapusa őrületes teljesítményt nyújtott
Gyakorlatilag egyedül az az ember csinált hasonlót, mint ő Lipcsében, akit helyettesítenie kellett.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik