Nemzetközi foci

Jürgen Klopp úgy hagyja ott Liverpoolt, ahogy a japán válogatott a vb-meccsek öltözőit

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP
Jürgen Klopp sokkolta a liverpooli szurkolókat azzal, hogy bejelentette, a szezon végén távozik. A nagy hírhez kapcsolt interjúban több kérdésre is kitért, de nem győzte hangsúlyozni, mennyire jó állapotban hagyja majd hátra a Liverpoolt. A jól csengő kijelentés mögé pillantva azonban tényleg szembetűnő, milyen rendezett körülmények és sikerre éhes játékosállomány várja a vadonatúj edzőjét.

Az egész klub, minden, amit az elmúlt években felépítettünk, egy csodálatos platform, egy csodálatos alap a jövőhöz

– mondta Jürgen Klopp az interjúban, amelyben bejelentette, hogy nyáron távozik Liverpoolból.

Sokan csak legyintenek az ehhez hasonló hangzatos kijelentésekre, de a német szakember nem csak dobálózik a jól csengő mondatokkal. Klopp liverpooli kommunikációjára a profizmuson kívül egyébként is jellemző volt a leplezetlen őszinteség, ez sütött róla a bejelentésben is. Azt túlzás lenne állítani, hogy kizárólag a saját nevelésű játékosokra támaszkodott volna, angliai karrierje során akadtak súlyos pénzekért vásárolt futballistái:

  • Szoboszlai Dominikért 70 millió eurót fizetett a Pool,
  • Darwin Núnezért 85 milliót sem sajnált a klub,
  • és 2018-ban szintén közel 85 milliót – ez akkor klubrekordnak számított – utalt át a csapat a Southamptonnak Virgil van Dijkért, úgy, hogy korábban senki nem fizetett ennyit védőért.

Mindezek ellenére nem feledkezett meg az utánpótlásról sem. Trent Alexander-Arnoldot nem csak beépítette, hanem olyan szintre emelte a játékát, hogy sokan pazarlásnak tartják a szerepeltetését szélsőhátvédként. A felnőtt kerethez 2016-ban került fel, vagyis már javában a Klopp-korszak idejében, cikkünk megjelenésekor pedig már 23-szoros angol válogatott, csapatkapitány, Bajnokok Ligája- és Premier League-győztes futballista – mindössze 25 évesen. Alexander-Arnold a klub modernkori sikereinek egyik legfontosabb láncszeme volt, és mivel a szerződése 2025-ig érvényes,

az új edzőnek hamar meg kell győznie majd őt is és Van Dijkot is a folytatást illetően.

A szintén 25 éves Caoimhín Kelleher 2015-ben került a Liverpoolhoz, és ugyan kiegészítő emberként jut szóhoz, de látszólag Adrián előtt áll a rangsorban, vagyis ő a második számú kapus Alisson mögött. Kelleher bemutatkozott már a PL-ben, és minden sorozatot számolva 33 tétmeccsen jutott már szóhoz, tulajdonképpen joggal nevezhető a keret értékes tagjának. Szintén a klub akadémiájáról került ki Curtis Jones, aki szépen apránként csipegette a játékperceket, de már rég túl van azon, hogy csak dörömböljön a kezdőcsapat ajtaján, hiszen 2018-as bemutatkozása óta 120 meccsnél is több van a háta mögött. Joggal merülhet föl Harvey Elliott neve is, akit 2019-ben igazolt a Fulham akadémiájáról a Liverpool, de már akkor is úgy harangozták be, mint a jövő nagy reménységét. Hamar meg is kapta a lehetőséget, arról pedig egy borzalmas sérülés tehet, hogy nem kapott nagyobb szerepet a 2021–2022-es szezonban.

Ezek csak azok a futballisták, akik már beverekedték magukat az első csapatba, rajtuk kívül a jelenlegi idényben már a 18 éves Ben Doak és a 19 éves Stefan Bajcetic is megvillantotta tudását.

Kérdéses posztokra házi megoldás

Az nyugodtan kijelenthető, hogy liverpooli átigazolási politika kevés hangsúlyt fektetett a védők, különösen a középhátvédek beszerzésére. A már emlegetett Van Dijk mellett a sérülésekkel rendre küszködő Joel Matipot ingyen szerezte meg a klub, rajtuk kívül Ibrahima Konatét említhetjük csak. Nyolc és fél év alatt három játékost. Talán nem meglepő, hogy a 2021–2022-es szezonban védekező középpályásoknak is rendszeresen be kellett ugraniuk a védelembe, sőt, a nullkilométeres Nat Phillips és Rhys Williams is a vártnál többet játszott, amire látványosan nem álltak készen.

Alex Livesey/Getty Images Nat Phillips és Rhys Williams szívét-lelkét beletette a Liverpoolba, de nem tudták megoldani a feladatot kellő színvonalon.

A mostani idényben azonban megvan a megoldás, Jarell Quansah-nak hívják. A Liverpool saját nevelésű játékosa eredetileg nem is került volna a felnőttcsapatba, de a nyári felkészülési időszakot végül mégis végicsinálta a sztárokkal, Kloppnak pedig annyira tetszett az edzésmunkája, hogy nem engedte újra kölcsönadni. Fél évvel azután, hogy a tavaszt a negyedosztályú Bristol Roversnél töltötte, hirtelen egy bajnokesélyes keretében találta magát.

Ha az előszezon előtt kérdezik, akkor határozottan meglepődtem volna a fejlődése sebességén, de Szingapúrban láttam nap mint nap, milyen munkát végez. Az első pillanattól fogva mutatta, mennyire jó játékos

– méltatta a 21 éves védőt a vezetőedző. Hamar fény derült rá, hogy nem csak udvariaskodott a német szakember, hanem egyre hosszabb időre, egyre többször dobta pályára az angol védőt.

Quansah kora és tapasztalatlansága ellenére főleg azzal tűnt ki, hogy mennyire higgadt maradt kiélezett helyzetekben is. Kis területen is jól passzol, és nem hozza zavarba egy letámadó csatár. A passzpontossága mellett kimondottan erős a fejjátéka, egyébként is párharcerős, de a szerelései közben is árad belőle a nyugalom és a magabiztosság. A Burnley ellen bemutatott becsúszó szerelését már-már elegánsnak is lehetne mondani.

A berobbanó középhátvéd ráadásul még komoly fejlődés előtt áll, sokak szering Van Dijk utóda is lehet egy nap, Klopp szerint pedig „mindent tud, amire szüksége van”.

Szintén kérdéses pozíciónak számít Liverpoolban a jobbhátvéd posztja. Ahogyan azt korábban is említettük, Trent Alexander-Arnold számít itt kezdőnek, de egyrészt helyettese leginkább az a Joe Gomez, aki eredendően középhátvéd, másrészt pedig Alexander-Arnoldot sokan szívesebben látnák középpályásként. Cikkünk nem azt hivatott eldönteni, hogy melyik lenne a legjobb megoldás számára, de mindenképp pozitív fejlemény, hogy Conor Bradley szenzációsan kezdte liverpooli karrierjét Alexander-Arnold helyetteseként.

Quansah statisztikái mellett még eltörpül az az 555 játékperc, ami eddig Bradley-nek kilenc meccsen jutott, de a 20 éves bekk ezt a rövid időt is jócskán megtöltötte tartalommal. Az világosan látszik, hogy hihetetlen energiával megy előre a támadások segítéséhez, aminek gyümölcse az FA Kupában kettő, a Premier League-ben három gólpassz, amiből az egyiket Szoboszlai Dominiknak osztotta ki. Stílusa talán Andrew Robertsonéhoz hasonlít leginkább, óriási intenzitással támad le, de a rövidpasszos játékokat is jól segíti. A Norwich elleni 5-2-re megnyert kupameccsen annyira kimagaslott a teljesítménye, hogy a találkozó legjobbjának is megválasztották.

Bradley játékának Achilles-sarka egyelőre a fejjátéka – ez egyébként sem egyedi eset a szélen játszó hátvédeknél –, a félmagas és hosszan ívelt labdáknál időnként elszámítja magát. A sebessége ellenben meghökkentő, nem is gyorsul, hanem szinte kilő, e mellett pedig remek az ütemérzéke, aminek egyenes következménye, hogy párharcai zömét megnyeri a földön, ráadásul nem rezel be, ha éppen tőle akarják elvenni a labdát. Képességeiről az egész világ megbizonyosodhatott szerdán, amikor a Chelsea ellen egészen szenzációs futballt mutatott be, két gólpassza mellett ugyanis első Premier League-gólját is megszerezte! Ezzel ráadásul Alexander-Arnold után mindössze a második játékos a liga történetében, aki 21 évesnél fiatalabb labdarúgóként három gólban is tevékeny részt vállalt.

A remek bemutatkozásához pedig hozzájárult ez a magabiztosság, kilenc mérkőzésén hat gólhelyzet teremtett a csapatának. Ezek nem a fent már említett gólpasszok, hanem a helyzetekhez vezető kulcspasszokat, kulcsfontosságú megmozdulásokat foglalja magában. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ennél jobban nem lehet elkezdeni egy PL-karriert.

 

Quansah és Bradley pazar bemutatkozása persze nem csak a szerencse műve. Amellett, hogy az első csapatot Klopp játékstílusához formálták, az akadémiai csapat tagjai is ugyanazt a magas intenzitású, letámadásra épülő játékot erőltették. Évek óta ezt a támadófocit játssza a Liverpool valamennyi utánpótláscsapata, ebből pedig törvényszerűen adódik, hogy könnyen beilleszthetők a felnőttek közé is, hiszen ismerős számukra a játékstílus.

Az intenzitásunk az identitásunk

– hirdeti büszkén a Liverpool, és Conor Bradley az élő példa arra, hogy ez több egy megkapó szlogennél. Valóban így van.

Ahogyan Quansah, úgy Bradley is főleg a kupában jut szóhoz, amivel a rotációt segítik, de ha ennyire komoly teljesítményt nyújtanak, akkor nagyon hamar az első csapat állandó tagjaivá is válhatnak.

Van ott még, ahonnan ez jött

A felsorolt focisták önmagukban is jól példázzák, hogy a vásárolt játékosok mellett az utánpótlásról is gondoskodott a klub, ráadásul Doak és Bajcetic is várja, hogy felépülése után újra bizonyíthasson. Rajtuk kívül is akadnak még csiszolatlan gyémántok, mint a Norwich ellen először a kezdőbe kerülő James McConnell, aki vérlázítóan higgadtan, 89 százalékos pontossággal osztogatta a labdákat. És Jürgen Klopp szerint a java csak most jön:

Ma nem játszott Bobby Clark, pedig az elmúlt hetekben kimondottan remekül szerepelt. Trey Nyoni és Jayden Danns remekel az U18-as csapatban, és ott van még Lewis Koumas is, sok nagyon jó játékosra lehet számítani. Nagyszerű a helyzet az akadémián!

Arra persze nem létezik semmilyen garancia, hogy mindegyikük hasonlóan berobban majd a felnőttek közé, ahogyan Bradley, és főleg Quansah tette, de ha már Klopp is elismeri a teljesítményüket, valószínűleg érdemes lesz rájuk is figyelni.

Clive Brunskill/Getty Images Már nem csak az akadémián focizik együtt Bradley és Quansah.

De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a felnőttcsapat kerete sem veteránokkal van teletűzdelve. Az állandónak mondható kezdőből Van Dijk, Mohamed Szalah és Alisson töltötte csak be a harmincadik életévét, közülük pedig csak a kapusnak nem jár le a szerződése 2025-ben. A keretet sikerre éhes, 23–27 éves és legfőképpen motivált futballisták alkotják, miközben ott dübörögnek az akadémisták a csapat ajtaján. Kérhet-e ennél jobb alapállást bármelyik edző?

Az ugyan némi aggodalomra adhat okot, hogy a teljes edzői stáb távozik nyáron, de kétségtelen, hogy Jürgen Klopp nem csak udvariaskodott, amikor arról beszélt, hogy olyan klubstruktúrát építettek fel, amivel sikert lehet elérni. A tulajdonosi kör évek óta megadja az anyagi stabilitást is, és bár sok kritika éri az átigazolások terén, 2023 nyarán még százmilliót is fizetett volna Moises Caicedóért, csak éppen a középpályás a Chelsea-t választotta. A hangsúly az egyensúlyon van, amit Klopp nagyon szépen tudott megtartani.

Szakmai és gazdasági szempontból kifogástalan helyzetben lesz szezon végén a Liverpool, még akkor is, ha teljesen új edzői kart kell találnia. Akárkit is neveznek majd ki Klopp utódjának, rendkívül nehéz lesz a német sikeredző árnyékában megvetnie a lábát, de ennél nagyobb mankót tényleg nem kaphat egy szakember.

Bizonyos értelemben Klopp olyan, mint a japán futballválogatott, amely minden világeseményen csillogva-villogva hagyja el az öltözőjét. Ő megérkezett a leharcolt, helyenként lyukas liverpooli öltözőbe, csúcsra jutott vele, majd kipofozva, ragyogó tisztaságban hagyja el 2024 nyarán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik