Nemzetközi foci

Már otthon lábadozik a focista, aki egy év alatt másodszor esett össze a Premier League-ben

Steven Paston/PA Images via Getty Images
Steven Paston/PA Images via Getty Images

Félbeszakadt a Premier League 17. fordulójának Bournemouth-Luton Town mérkőzése, miután a 65. percben összeesett a vendégek csapatkapitánya, Tom Lockyer.

A 29 éves védő a második félidő elején 1-1-es állásnál lett rosszul, senki sem volt a közelében, amikor elterült a füvön. Az újonc Luton vezetőedzője, Rob Edwards azonnal észlelte a bajt, a pályára rohant, elhúzta onnan a játékosait, hogy a mentők zavartalanul megkezdhessék az elsősegélynyújtást. A két csapat hat perccel az eset után az öltözőbe vonult, Lockyert pedig hordágyon a közönség vastapsa közepette vitték le a pályáról.

A walesi játékossal május 27-én a feljutásért vívott rájátszás döntőjében ugyanez történt, akkor öt napot töltött kórházban, ahol szívműtétet hajtottak végre rajta. Ezúttal is hasonló megoldás született, kedden beültethető kardioverter defibrillátort kapott, csütörtökön pedig hazamehetett a csapatkapitány a Luton Town tájékoztatása szerint.

Megerősíthetjük, hogy a héten elvégzett tesztek kimutatták, Tom szombati problémája különbözik a májusban elszenvedett pitvarfibrillációtól

– közölte a klub hivatalos honlapja, megköszönve az orvosi stáb, a szurkolók és a Bournemouth támogatását.

A Premier League vezetősége egyébként már döntött arról, hogy a teljes mérkőzést újra le kell játszani, vagyis az 1-1-es állás és a gólszerzők is törlődtek és egy új időpontban újra 90 percig összecsap a Luton és a Bournemouth.

Kapcsolódó
Premier League: döntöttek Kerkezék félbeszakadt meccséről
Teljes egészében pótolni kell a mérkőzést, de hogy mikor, az egyelőre nem ismert.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik