Nemzetközi foci

A pályán esett össze a Luton csapatkapitánya, félbeszakadt az angol bajnoki

Adrian DENNIS / AFP
Tom Lockyerért aggódik a futballvilág
Adrian DENNIS / AFP
Tom Lockyerért aggódik a futballvilág

Félbeszakadt a Premier League 17. fordulójának Bournemouth-Luton Town mérkőzése, miután a 65. percben összeesett a vendégek csapatkapitánya, Tom Lockyer.

A 29 éves játékosnak nem ez volt az első ilyen esete, májusban a Coventry City elleni playoff-döntő 8. percében esett össze a pályán, hosszú ideig ápolták, majd oxigénmaszkkal a fején kórházba szállították. A csapatkapitány később szívműtéten esett át, az orvosok pedig azt mondták, alkalmas arra, hogy folytassa az élsportot.

A BBC szerint a játékos az ápolás után az öltözőfolyosón magához tért, a bournemouthi orvosi stáb a Daily Mailnek ugyancsak megerősítette, hogy Lockyer „éber és érzékeny”.

Lockyer most úgy csuklott össze a második félidő elején 1-1-es állásnál, hogy nem volt a közelében senki.

Edzője, Rob Edwards azonnal észlelte a bajt, a pályára rohant, elhúzta onnan a játékosait, hogy a mentők zavartalanul megkezdhessék az elsősegélynyújtást.

A két csapat hat perccel az eset után a játékvezető kérésére az öltözőbe vonult. A walesi válogatott futballistát hordágyon a közönség vastapsa közepette vitték le a játéktérről. Később arról is döntés született, hogy nem folytatják az összecsapást, melyen a Bournemouth magyar válogatott légiósa, Kerkez Milos kezdőként lépett pályára.

A Luton este hivatalosan is közölte, hogy játékosa hirtelen szívmegállást szenvedett, de állapota stabil és további vizsgálatokon esik át.

A szombat délutáni programban nem várt izgalmakat és óriási meglepetést hozott a címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Manchester City Crystal Palace elleni összecsapása, a vendég londoni csapat ugyanis 2-0-s hátrányból visszakapaszkodott és a 95. percben büntetőből egyenlített. A BL-ből kiesett Newcastle United viszont remek második félidei teljesítményének köszönhetően 3-0-ra verte a Fulhamet.

Premier League, 17. forduló

Chelsea – Sheffield United 2-0 (0-0)
gól: Palmer (54.), Jackson (61.)

 

Manchester City – Crystal Palace 2-2 (1-0)
gól: Grealish (24.), Lewis (54.), illetve Mateta (76.), Olise (90+5., 11-esből)

 

Newcastle United – Fulham 3-0 (0-0)
gól: Miley (57.), Almirón (64.), Burn (82.)

 

Burnley – Everton 0-2 (0-2)
gól: Onana (19.), Keane (25.)

 

A Bournemouth – Luton Town mérkőzés 1-1-es állásnál, az 58. percben félbeszakadt.

 

Az élcsoport:
1. Liverpool 16 meccs/37 pont
2. Arsenal 16/36
3. Aston Villa 16/35
4. Manchester City 17/34
5. Tottenham 17/33
6. Newcastle 17/29

Kapcsolódó
Olvasói sztorik