Sérülés miatt már az első félidő 26. percében le kellett cserélni Gavit a spanyol-grúz Európa-bajnoki selejtezős mérkőzésen. A 19 éves középpályás előbb a bokáját, majd a térdét fájlalta,
Gavi 2022 első bajnokiját koronavírus miatt hagyta ki, azóta viszont nem mulasztott mérkőzést sérülés vagy betegség miatt sem a Barcelonában, sem a válogatottban.
A vasárnapi meccset végül 3-1-re nyerték meg a spanyolok, akik így első helyen végeztek a selejtezőcsoportjukban. Ferran Torres Gavi mezt a magasba emelve ünnepelte a gólját. A csoport második helyén a skótok végeztek.
Vasárnap este még a J csoportban rendeztek meccseket, de az már ott is eldőlt korábban, hogy a portugál, szlovák kettős szerepel majd a németországi tornán. Cristiano Ronaldo ugyan ezúttal nem szerzett gólt (egy asszisztot húztak be a neve mellé, Ricardo Horta az ő kipattanója után volt eredményes), Portugália így is hibátlan mérleggel, 10-ből 10 győzelemmel, 36 szerzett és mindössze két kapott góllal tudta le a selejtezőt.
A korábbi meccseken eldőlt, hogy Magyarország is csoportgyőztesként, a második kalapból várhatja majd az Eb-sorsolást, illetve hogy Szerbia is kijutott. Romelu Lukaku pedig négy gólt szerzett egy félidő alatt.