Nemzetközi foci

Bojkott miatt nem tudnak keretet hirdetni a spanyolok, veszélyben lehet az olimpia

Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Az új szövetségi kapitánynak el kellett halasztania a péntekre tervezett első kerethirdetését, mert a világbajnok spanyol női labdarúgó-válogatott játékosai továbbra sem hajlandóak a nemzeti együttes rendelkezésére állni.

Harminckilenc futballista, köztük szinte a vb-győztes keret teljes egésze aláírta azt a levelet, amelyben Luis Rubiales elnök lemondásán túl további változtatásokat sürgetnek. Ebben felszólították a szövetséget a vezetőség átalakítására, valamint változásokat követelnek a főtitkári poszton, illetve a kommunikációs és marketingosztályon.

Az eddigi változások nem elegendőek ahhoz, hogy a játékosok biztonságban érezzék magukat

– írták a labdarúgók levelükben, amelyben bojkottról ugyan nincs szó, de a vb után kinevezett új szakvezető, Mobntse Tome húsz perccel sajtótájékoztatója előtt elhalasztotta a kerethirdetést.

A válogatottat vb-címre vezető elődjét, Jorge Vildát múlt kedden menesztették.

A spanyol válogatottnál éppen a történelmi, első vb-siker indított el lavinát, ugyanis Rubiales az angolok ellen 1-0-ra megnyert finálé után szájon csókolta az egyik játékost, Jenni Hermosót.

A 33 éves futballista előbb úgy fogalmazott: nem tetszett neki a helyzet, míg Rubiales előbb spontán gesztusnak titulálta az esetet, majd bocsánatot kért. A vb-győztes spanyol válogatott játékosai ezt követően jelezték: addig nem játszanak nemzetközi meccseket, amíg a spanyol ügyészség által szexuális zaklatással és kényszerítéssel vádolt Rubiales áll a szövetség élén.

A nemzetközi szövetség által felfüggesztett elnök végül múlt vasárnap mondott le a tisztségről.

A spanyol válogatott éppen egy hét múlva Svédországgal találkozna a Nemzetek Ligájában, amely azért kiemelten fontos, mert a két legjobb csapat ebből a debütáló sorozatból jut ki a jövő évi, párizsi olimpiára.

Az európai csapatoknak ez az egyetlen lehetőségük az olimpiai részvétel kiharcolására.

(MTI)

Kapcsolódó
Real-játékosokat tartóztattak le az újabb spanyol szexbotrányban
Négy labdarúgót azzal vádolnak, hogy olyan szexvideót terjesztettek, amelyben egy kiskorú is látható.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik