Ugyanannyi ősz haja van és ugyanabból a generációból származunk. Egyenrangúak vagyunk
– mondta az Európa Liga döntője előtt az ellenfél edzőjéről José Mourinho.
Az AS Roma vezetőedzője nagyon teátrális ember, sokszor magyaráz és mutogat az oldalvonal mellett, szeret hangzatos nyilatkozatokat adni, mindent elkövet, hogy magára vonja a közvélemény figyelmét – ezzel próbálja elérni, hogy a focistáin csapódjanak a kritikák. A mentális hadviseléshez teljes fegyverarzenálját felvonultatta Budapesten is, ennek ellenére az 1-1-re végződő mérkőzés után tizenegyesekkel kikapott a csapata. A lefújást követően nagy jelenetet rendezett, elvette az ezüstérmét, kidobta a lelátóra, a sajtónak a játékvezetőt szidta, sőt még a mélygarázsban is beszólt neki.
Két dolgot nem becsmérelt azonban a mérkőzés után: a Sevillát és az edzőjét. Mi több, a győztesnek járó trófea átadásának ceremóniája előtt a Puskás Akadémiában összegyűlt spanyol drukkerekkel megtapsolták egymást.
Ez az érdekes kettősség mindig is megvolt Mourinhóban, de azt, hogy valakivel annyira tiszteletteljesen szóljon, mint a Sevillát irányító José Luis Mendilibar, azt ki kell érdemelni. Márpedig a 62 éves szakember megdolgozott a megbecsülésért.
Furcsa ezt írni egy Európa Liga-győztes idényre, de ettől még komoly mélységet is megjárt a csapat. 2022 nyarán még Julen Lopetegui irányította az együttest, de olyan katasztrofális eredménysort hozott össze, hogy a kiesés elleni harc is realitás volt. Az első tíz tétmeccs mérlege: egy győzelem, három döntetlen és hat vereség, mindössze nyolc rúgott és huszonegy kapott gól. Ezután kapta meg Jorge Sampaoli a feladatot, hogy húzza ki a brigádot a gödörből. Neki sem sikerült. Összességében javulás állt be az eredményekbe, de a mutatott játék nem lett meggyőzőbb.
Miután március 4-én az Atleti 6-1-re intézte el a Sevillát, már sejteni lehetett, hogy Sampaoli sem fejezi be a szezont a kispadon, végül egy Getafe elleni 2-0-s zakó megpecsételte a sorsát. A Sevilla két kirúgott edzővel a háta mögött állt a La Liga 14. helyén, az Európa Ligában ugyan legjobb nyolc közé jutva, de a kieső zónától két pontra. Talán épp ez a veszély adta a vezetőségnek az ötletet, hogy olyan szakembert nevezzenek ki az utolsó két hónapra, akinek van tapasztalata hasonló helyzetben lévő csapat irányításában. Mendilibar megfelelt ennek.
A 62 éves szakember pályafutása csúcsát a második eibari időszaka jelentette: 2015 és 2021 között 248 mérkőzésen ült a kispadon, a 2016-17-es szezonban a 10. hellyel kiérdemelte a liga legjobb menedzserének járó Miguel Munoz-trófeát is. Főleg alsóházi csapatokat irányított, de 2005 óta szinte megállás nélkül dolgozott, a Sevilla már a nyolcadik klubja. Először mégis félt a kihívástól.
„Világos volt számomra, hogy igent kell mondanom. A pénz nem számított, ezzel nem is volt probléma, fél óra alatt megegyeztünk. Hazajöttem Madridból, másnap pedig indultam is Sevillába” – emlékezett vissza Mendilibar a tárgyalásra. Mindez két nappal azután történt, hogy a Getafe 2-0-ra megverte a Sevillát.
„Kicsit féltem, ez az első emlékem. Egy olyan klubhoz szerződtem, amely évek óta a tabella első felében áll, a Bajnokok Ligájában játszott és megnyerte az Európa Ligát. Azért választottak engem, mert nehéz helyzetbe kerültek.
Rájöttem viszont, hogy a klubnak hosszútávú elképzelése van. Első a túlélés természetesen, de eközben ott az Európa Liga is, ahol gyönyörű élményeket szerezhetünk. Más klub talán csak az egyik feladatra koncentrált volna, de mi nem.
Az új stáb munkához látott. Ha bárki látott már kiesés elől menekülő csapatot játszani, ismerős lehet a recept: fegyelmezett, jól megszervezett védekezésre épülő játék, kevés kockázatvállalás. Mendilibar is hasonló taktikát követ, a stabil védekezés után azonban első szándékból előre íveli a labdát, majd azonnal magasan letámad. Ezzel lényegében az a meccsterve, hogy a támadásból nehezen visszarendeződő ellenfél védelme mögé gyorsan be lehessen játszani a labdát. Gyors átrendeződést igényel, ugyanakkor mindenki pontosan tudja, mikor indul a letámadás, és mikor kell védeni a kaput.
Ez az egyszerű stílus sokkal könnyebben megvalósítható rövid idő alatt, mint Lopetegui, vagy Sampaoli komplex elképzelései, hátulról felépített támadásai. Jóllehet, ez a játékstílus nem kimondottan a látványos fociról szól, de annál hatékonyabb:
- A Sevilla nyolc mérkőzésen keresztül veretlen maradt Mendilibarral, pedig a Manchester Uniteddel kétszer is játszott,
- 16 meccsen 26 gólt lőtt és csak 15-öt kapott, és csupán két alkalommal kapott ki,
- eközben pedig egyetlen csapat sem lőtt ellene kettőnél több gólt egy meccs alatt.
Tegyük hozzá, a szerencsével sem állt hadilábon az együttes, a manchesteriek elleni EL-párharc első meccsén is mázlival egyenlített, a helyzeteit jó arányban használta ki az xG-számok alapján, de ellenfelei borzalmasan: a Sevilla 19.2 xG-t engedett az ellenfeleknek, amiből csak 15 gólt kapott. A csapatvédekezés megszilárdítása tehát elkezdődött ugyan, de messze van még az ideálistól, ez az Európa Liga-döntőből is kiderült, hiszen ott is Bunu kapus bravúrjainak köszönhető, hogy csak egyszer talált be a Roma. Joggal merül föl a kérdés, hogy miért működik akkor mégis viszonylag jól a Sevilla, a válasz pedig egyszerű: Mendilibar miatt.
A sok nagyot mondó, hatalmas elképzeléseket dédelgető edzők helyett a csapat élére egy szerény, szorgalmas szakember került. Mendilibar nem akarja megreformálni a világ labdarúgását, ő egy hétköznapi fickó, aki a játékosokat partnerként, de legfőképp emberi módon kezeli.
„Nem értem meg soha, hogy miért van külön az edző szobája és a játékosok öltözője. Legtöbbször nem is járunk át egymáshoz. Néha rájuk nézek, látom őket pingpongozni és olyankor mondom is nekik, mennyire bénák. Jót nevetünk, de ennyi. Tudják jól, hogy ilyen a stílusom és kedvességből hívom őket balfácánnak. Mindenki máshogy reagál az ilyesmire, de egyértelmű, hogy ezek a helyzetek elősegítik a jó kapcsolatot. Együtt reggelizünk és eszünk, így szorosabb lesz a kötelék is.”
Ezért szeretik Mendilibart és ezért van jó érzéke egy közösség megteremtésének. Az erős csapategységgel együtt jár a kellemes munkakapcsolat, amiből pedig az következik, hogy mindenki szívesen tűzbe teszi a kezét egymásért. A Sevilla edzőjének ez nem egy póz, nem egy pszichológiai módszer arra, hogy a legjobbat hozza ki a játékosaiból. Egyszerűen csak ilyen.
Nála nincsenek félmegoldások. Nem beszél félre, pontosan megmondja, mit vár el tőled. Ha ezt megteszed, a halálba is követne téged
– mondta a Marcának Antonio Karmona, aki még 2004-ben volt az Eibarban a játékosa.
„Óriási lendülettel érkezett meg, teljesen tiszta elképzelése volt arról, mit vár el tőlünk az első pillanattól kezdve. Sikerült a pozitív hozzáállását is átragasztani a csapatra, az egész légkör megváltozott körülöttünk” – mesélt Ivan Rakitic a The Athleticnek.
Tiszta játékszabályok mellett mindenki nyugodtabban is tud dolgozni, ez ütközik ki a játékosok véleményéből is. Mendilibar érkezése után kristálytisztán lefektette a szabályokat, innentől mindenki tudta, mire számíthat. Ennek ellenére a vezetőedző ugyanaz a szerény fickó maradt, mint korábban.
„Azt ismételgettem magamnak, amikor ide kerültem, hogy ezek a szemétládák milyen jó focisták! Ami persze nem jelenti azt, hogy jó csapatot is alkotnak. Nem voltak jó állapotban, elégedetlenek voltak az edzésekkel, a játékuk minőségével, a körülményekkel, amikor megjöttem.
Mit adtunk nekik nekik? Normalitást, egyszerűséget, vagy csak könnyedséget? Őszintén nem tudom. Az eredmények viszont segítettek, rövid idő alatt sok meccset is játszottunk, ami összekovácsolt bennünket. Az eredményeket ők hozták össze, azért nyerünk sokszor, mert ezek a srácok kibaszott jók! Ha nem megy a játék, néha akkor is nyerünk emiatt
– mondta a Relevónak adott interjújában.
Ez az alázat jellemezte Mendilibart végig. Boldogan gyűjtögette az új élményeket csapata élén, olyan mérkőzésekkel és lehetőségekkel, amelyekről korábban csak álmodott. Láthatta az Old Traffordot és a Juventus stadionját, átélte milyen az, amikor a hazai csapatot irányítva sétál az Estadio Ramón Sánchez Pizjuán technikai zónájába, európai kupában döntőzött. Akárcsak egy megvalósult álom. Eközben persze becsülettel elvégezte a munkát is, de a szerénységét azért jól mutatja, hogy az EL-döntő előtt csak ennyit tudott mondani a dicséreteiről:
„Kicsit seggfejnek érzem magam, amiért én kapom a sok dicséretet. Húsz éve vagyok a topfutballban, mégis úgy érzem, eddig senki sem tudta, ki vagyok. Most, hogy a Sevillánál csinálom, amit korábban az Eibarban, hirtelen mindenki figyel. Egyedül annyi változott, hogy nem az alsóházban van csapatom, hanem a gazdagabbak közül. Tudom jól, hogy döntőt játszunk, de a korábbi munkáim is ugyanilyen fontosak voltak, csak a kiscsapatokkal senki sem foglalkozik.”
Mendilibar szerződése azonban nyáron lejár. Az utolsó fordulóban úgy utazik a Real Sociedad elleni meccsre, hogy az EL-győzelemmel a Bajnokok Ligájába juttatta a Sevillát és biztosan nem eshet ki. Ha ki is kap a La Liga 38. fordulójában, akkor is bátran elmondhatja, maximálisan teljesítette a kinevezésekor kitűzött célokat. Azt még ugyan nem tudhatja, hogy a következő idényben is ő ülhet-e a kispadon, de arra is kész terve van, ha három hónap után véget ér a kaland:
