Élő Nemzetközi foci

A Manchester City egy félidő alatt elintézte a Real Madridot

Jan Kruger - UEFA/UEFA via Getty Images
Jan Kruger - UEFA/UEFA via Getty Images

A Manchester City szerdán 4-0-ra intézte el a Real Madridot a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Az első mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult, az idegenben lőtt gólok pedig már nem számítanak perdöntőnek, vagyis a visszavágón győzelmet szerző csapat megy tovább. Az eltiltása lejártával kezdőbe kerülő Éder Militao kitúrta a kezdőből Antonio Rüdigert, ezen kívül viszont változatlan a spanyolok kezdője. Pep Guardiola viszont nem változtatott az összeállításán.

Alaposan bekezdett a Manchester City, kapujához szegezte ellenfelét, amit az is remekül mutat, hogy a vendégeknek összesen 13 passzuk és 21 százalékos labdabirtoklásuk volt. A távoli pontatlan lövések mellett Erling Haaland fejelhetett az ötösről kétszer is, egyszer Courtois derekáról kipattant, a második alkalommal a belga kapus nagy vetődéssel hárított. Rodri lövése még kapu mellé gurult, de a 23. percben Bernardo Silva már nem kegyelmezett. A portugál középpályás jól vette észre az üres területet, majd Kevin De Bruyne passza után lőtt a kapu bal oldalába.

Ezután egy picit kijött a Real Madrid a szorításból, azonban egy távoli Toni Kroos-lövésnél többre nem futotta, ez Éderson ujjhegyéről a lécen csattant. Pillanatokkal később viszont már a City támadott, Ilkay Gündogan lövése egy védő lábáról pattant föl a portugál előtt, Silva pedig a kapuba fejelt. Még a félidő vége előtt akár nőhetett is volna az előny, de az utolsó passzokba és a lövésekbe mindig becsúszott egy kis pontatlanság, így 2-0-val mentek pihenőre a csapatok.

Térfélcsere után fokozatosan egyre növelte a letámadását a Real Madrid, egyre magasabban védekezett és jóval többet is birtokolta a labdát. A Manchester City azonban kontroll alatt tartotta a játékot és okosan lassította is a meccset. Egy-egy gyors ellentámadásban lehetett volna veszély, de nem akadt sok helyzet egészen a 73. percig, amikor Gündogan sarkazását követően Haaland lövését Courtois lábbal védte. Három perccel később jött a kegyelemdöfés, De Bruyne szabadrúgás Militaóról pattant a hálóba.

Mindkét edző belecserélt, de ezen a napon nem tűnt reálisnak egy Real Madrid-gól. Pedig a csereként beálló Ceballosnak remek lehetősége adódott erre, azonban Éderson hárítani tudott, Benzema pedig elszórakozta a kipattanót. A Manchester City csak az óra lepörgetésére játszott, de a csereként beálló Julián Álvarezzel még rúgatott egy gólt, így alakult ki a megsemmisítő végeredmény.

A Manchester City ellenfele az Internazionale lesz a fináléban.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó

Manchester City (angol) – Real Madrid (spanyol) 4-0 (2-0)
Manchester, Etihad Stadion
v.: Marciniak (lengyel)
Manchester City: Éderson – Walker, Stones, Rúben Dias, Akanji – De Bruyne (Foden – 84.), Rodri, Gündogan (Mahrez – 79.) – Grealish, Haaland (Álvarez – 89.), Bernardo Silva.
Real Madrid: Courtois – Carvajal (Vasquez – 80.), Militao, Alaba, Camavinga (Tchouaméni – 80.) – Modric (Rüdiger – 63.), Kroos (Asensio – 70.), Valverde – Rodrygo (Ceballos – 80.), Benzema, Vinícius Jr.
gól: Bernardo Silva (23., 37.), Miliato (76 – öngól), Álvarez (92.)
sárga lap: Rúben Dias (50.), Camavinga (75.) ill. Carvajal (56.), Gündogan (62.), Grealish (91.)

Ez már bravúr a javából!

Haaland fejelt újra kapura, hasonló távolságról, de Camavinga mellől jobban célzott. Balszerencséjére Thibaut Courtois hatalmas vetődéssel paskolta szögletre a labdáját.

A mértkőzés legnagyobb helyzete

Clive Brunskill/Getty Images A mérkőzés legnagyobb helyzete az első 20 percből. Courtois a helyén volt Haaland közeli fejesénél.

Courtois nagyot védett

Grealish parádés beívelését Haaland bólintotta kapura, de a közelről leadott fejese beakadt Courtois karja és dereka közé. Miután kijött a labda, Alaba ki is bikázta a mezőnybe. Nagyon jól helyezkedett a madridiak kapusa, észnél volt egy kulcspillanatban.

Nőtt a nyomás a Real Madridon

Haaland kapott egy kiváló labdát, eltolta még a kivetődő Courtois mellett is, de a visszagurítására nem érkezett senki. Pontosabban a társai közül senki, Camavinga érkezett és tisztázott is. Egy perccel később Rodri lőtte jobb lábbal a jobb alsó mellé a labdát. Elég komoly a nyomás a vendégeken.

Haaland és Marciniak komoly szópárbajba keveredtek

Igen, jól látja a kedves olvasó, a bíróval pörlekedik a norvég csatár. Vinicius Junior szerelte le Rodrit, mégis mehetett tovább a játék. Pár másodperccel később Kroost borították föl a hazaiak a szögletzászlónál, ezt viszont lefújta Marciniak. Haaland azonnal ment is reklamálni.

Walker lőtt elsőként kapura

Fegyelmezetten védekeztek a vendégek, így a ManCity hátvédje úgy döntött, átlövéssel próbálkozik. A kapu közelébeb sem járt a labda, borzasztóan fölé vágta.

Elindult a meccs!

Nincs meglepetés, a Manchester City adogat, bizonyára ma is többet lesz a labda az angol csapatnál.

Nagy szó lenne, ha a Real Madrid nyerne

Akár kvízkérdés is lehetne, melyik két csapat tudta legyőzni 2023-ban a Manchester Cityt. Íme a megoldás: Tottenham Hotspur és Southampton. Egyébként pedig 22 mérkőzés óta veretlen a City!

Pep és a túlgondolás

Jobban kell játszanunk, mint az első meccsen, de a játékunk nem fog sokat változni. Ezt most nem fogom túlgondolni, maradunk annál, ami eddig is működött

– mondta a meccs előtti sajtótájékoztatón a City edzője.

Tartotta a szavát.

A Real Madrid nem nyerni jár ellenfeléhez

Korábban négy mérkőzést játszott a Manchester City vendégeként a spanyol csapat, két döntetlen és két vereség a mérlege. Egy mai döntetlennel is tovább tud jutni a Real Madrid persze, de ehhez 120 perc után a tizenegyespárbajt meg kell nyernie. Ehhez persze a Citynek is lesz egy-két szava…

Pep most nem gondolja túl!

Sokszor azzal vádolják a katalánt, hogy túlgondolja a taktikáját. Ezúttal annyira nem igaz, hogy ugyanazt a kezdőt küldi ppályára, mint az első meccsen – amelyen nem cserélt egyetlen alkalommal sem.

Kapcsolódó
A mostani Manchester City lezárhatja Guardiola BL-kálváriáját
Miért változtat már megint? Miért kell eltérni a jól működő alaptervtől? A világ leggazdagabb klubjával miért nem tudja megnyerni a Bajnokok Ligáját? Pep Guardiola az idén újra a csúcsra érhet.
Olvasói sztorik