Élő Nemzetközi foci

Három perc alatt duplázott az Inter, előnybe került a BL-elődöntőben

Mattia Ozbot - Inter/Inter via Getty Images
Mattia Ozbot - Inter/Inter via Getty Images

Az Internazionale szerda este 2-0-ra legyőzte a Bajnokok Ligája elődöntőjében az AC Milan csapatát.

A legnagyobb kérdés a hazai csapat kezdőjében volt, ugyanis Rafael Leaót már a 11. percben le kellett cserélni a Lazio elleni bajnokin. Sajnos a sérülése nem jött rendbe, így ő a kispadra sem ülhet le ezen a mérkőzésen. Felfokozott állapotban kezdődött a mérkőzés, a nézők is óriási hangulatot teremtettek, majd a csapatok is egymásnak estek. Az őrült rohanásból jobban jött ki az Inter, ugyanis legelső lehetőségét azonnal gólra váltotta, amikor Edin Dzeko egy szögletből érkező labdát belsőzött a kapuba.

A bekapott góltól rárontott riválisára a Milan, de rajta vesztett. Dimarco iramodott meg a szélen, a középre gurított labdáját elengedte Lautaro Martínez, ami így Mhitarjanhoz került. Az örmény támadó betolta a labdát a tizenhatoson belülre, majd a kapuba lőtt.

Folytatódott a Milan-hajsza a gólért, de ez olyannyira nem sikerült, hogy az első félidőben kaput sem talált az együttes. Az ellentámadásból viszont rendre veszélyes volt az Inter. Hakan Calhanoglu bődületesen nagy kapufát lőtt, a kipattanóból Mhitarjan próbálkozott egy lövéssel.

Hivatalosan ugyan nem számít kaput találó lövésnek, de térfélcsere után Tonali lapos lövése a kapufáról jött ki, sőt az ő passzából Messias előtt is remek lehetőség adódott, de egyszerűen képtelen volt kapura veszélyesen játszani a Milan. A csereként beálló Pobega középre érkező lapos lövésének hála legalább a 92. percben összejött egy kaput eltaláló lövés.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés

AC Milan – Internazionale 0-2 (0-2)
Milánó, Stadio Giuseppe Meazza
v.: Jesús Gil Manzano (spanyol)
AC Milan: Maignan – Calabria (Kalulu – 82.), Kjaer (Thiaw – 59.), Tomori, Th. Hernández – Tonali, Krunic, Bennacer (Messias – 18.) – Saelemaekers (Origi – 59.), B. Díaz (Pobega – 82.), Giroud.
Internazionale: Onana – Darmian, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Calhanoglu (Gagliardini – 78.), Mhitarjan (Brozovic – 62.), Dimarco (De Vrij – 70.) – Martínez (Correa – 78.), Dzeko (Lukaku – 70.).
gól: Dzeko (8.), Mhitarjan (11.)
sárga lap: Krunic (45.), Tomori (64.) ill. Mhitarjan (45.),

Pobega lehetett volna a hős!

Egy gyors akció végén lőhetett kapura, de éppen oda bikázta a labdát, ahol Onana állt. Ha jobban helyezi, simán szépíthetett volna.

Cserék mindkét oldalon

Correa és Gagliardini állt be az Interbe, majd két perccel később Kalulu és Pobega érkezett a Milanba.

Az Inter percei voltak

Nem ült le kimondottan a meccs, de sok izgalom nem történt. Többet volt az elmúlt 5-6 percben a labda az Internél, egy távoli lövés akadt el Thiawban, de rettentő igazságtalan lett volna azért kezezést fújni, hogy izomból mellbe lőtték a labdát és szerencsétlenül pattant tovább.

Frissít az Internazionale

Már egyik góllövő sincs a pályán, mivel Dzeko is lejött. Lukaku váltotta. Ezen kívül De Vrij állt be Dimarco helyére.

Tonali kapufát lőtt!

Ehhez most nem volt köze Onanának, a tizenhatoson belülre érve lőhetett, a jobb kapufa tövéről perdült ki az alapvonalon kívülre a labda. Ebben volt kakaó! Az állás viszont 0-2 maradt.

Messias szalasztott el egy ragyogó lehetőséget!

Tonali pazar testcsel után váltott ritmust, majd forintos labdával ugratta ki a brazil támadót. A tizenhatos jobb oldaláról viszont kaput sem talált Messias, a hosszúba csavarta volna be a labdát, de pontatlan volt a lövése.

Brahim Diaz nem sokkal tévedett

Elcsúszott egy védő, így nyugodtan be tudta tolni a tizenhatos előterébe a labdát és a kapu jobb oldalát vette célba. Nem sokkal tévedett.

Megyünk tovább!

Folytatódott a mérkőzés, a Milan egyből benyomta ellenfelét a saját tizenhatosára.

Nem találta el a kaput a Milan

Enélkül pedig nehéz lesz szépíteni. Összesen négy gólszerzési kísérlet jött a Milantól, ez 59 százalékos labdabirtoklás mellett eléggé karcsú. Az Inter viszont elégedett lehet, 13 lövésből három talált kaput, ebből kettő gól, egy pedig Calhanoglu kapufája utáni Mhitarjan-lövés.

Ennyi volt az első félidő

Soha rosszabb elődöntőt! Egymásnak estek a csapatok, ebből viszont az Inter jött ki jól, amely első két helyzetét azonnal gólra váltotta, sőt egy kapufa és egy tizenegyesgyanús eset is akadt még, így aztán minden a kék-feketék győzelmét sugallja. Eddig. Még van 45 perc viszont a találkozóból!

Őrült rohanás zajlik a pályán

Mint a megveszekedett egerek, ész nélkül szalad mindenki előre. Hatalmas lendülettel, sprintelve közlekedik mindenki, a feszültséget szinte vágni lehet. Hatalmas az iram, de a nagy kapkodás a szép foci rovására megy. Az Inter persze aligha bánja.

Vissza minden, a VAR segített

A játékvezető hamar eldöntötte, hogy Kjaer nem volt szabálytalan és Lautaro Martínez csak feldobta magát. A Milan játékosai erre hevesen reklamáltak, hogy miért nem kap az argentin támadó sárga lapot, amiben sok igazság van. A bíró hajthatatlan, nincs lap.

Tizenegyes!

A Milan pillanatait követően Lautaro Martínezhez jutott egy bedobás, aki szépen vette át a labdát, mutatós csellel becsapta a két középhátvédet, majd hatalmasat esett. A visszajátszások alapján nehéz megmondani, hogy Kjaer rántott-e rajta, vagy sem.

Calabria sarkazott kapura

Nem elírás, tényleg a védőre jött ki egy gyors kombináció, aki viszont picit a háta mögé kapta a labdát. Így tudta csak kapura kanalazni, az oldalhálót találta el.

Tonali esett el gyanús körülmények között

A visszajátszások után is nehéz eldönteni, mi az igazság, mert Dumfries odalépett neki, de inkább tűnt úgy, hogy földobta magát az olasz középpályás. Mivel a tizenhatoson kívül történt az eset, a VAR nem segít, a játékvezető továbbot intett.

Máris cserél az AC Milan

Nem taktikai változtatásról van szó, Bennacer húzta az egyik lábát, valószínűleg meghúzódott. Junior Messias folytatja a helyén.

Kapufa!

Calhanoglu vagy 25 méterről lőtt egy eszelősen nagy kapufát, a kipattanó után ráadásul Mhitarjanhoz került a labda, de az ő próbálkozását már védeni tudta Maignan. Közel volt a 3-0!

Olvasói sztorik