Élő Nemzetközi foci

Átlövésre átlövéssel válaszolt a Manchester City Madridban

Alex Livesey - Danehouse/Getty Images
Alex Livesey - Danehouse/Getty Images

A Real Madrid kedd este 1-1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bekezdett a Manchester City, megpróbálta saját tizenhatosára szorítani ellenfelét a mérkőzés elején. Ez sikerült is, viszont a fegyelmezett hazai védekezés miatt csak átlövésekre futotta a City erejéből, Kevin De Bruyne és Rodri lövését is hárította Thibaut Courtois. Elképesztő labdabirtoklási fölényt hoztak össze a vendégek, végül azonban mégis a Real Madrid szerzett vezetést. Luka Modric egészen parádés labdájából iramodott meg Camavinga a bal szélen, majd a középre passzolt, amit okosan átlépett Rodrygo. Vinícius Junior befelé cselezett, majd Rúben Dias takarásából léc alá lőtte a labdát.

Térfélcsere után jól kezdett a Real Madrid, de Benzema lövése pontatlan volt, Grealish blokkját pedig a világ egyik pályáján sem fújták volna be tizenegyesnek. Courtois-nak viszont szüksége volt egy nagy védésre, amikor De Bruynét zseniálisan ugratta ki Bernardo Silva. A Real Madrid ezután nyomott nagyjából tíz percig, de nem sikerült újabb gólt lőnie, viszont Kevin De Bruyne újabb kísérlete már utat talált a kapuba.

Ezután egy kicsit leült a meccs, nem akart egyik csapat sem kockáztatni, Toni Kroos szabadrúgását fejelte még kapura Benzema, de Éderson reflexmozdulattal kipaskolta a közeli fejest. A hajrában még megrázták magukat a madridiak, a csereként beálló Tchouaméni kétszer is próbálkozott, de egyszer a kapus védett nagyot, a második alkalommal pedig blokkolták a lövést. A végeredmény 1-1 maradt, semmi sem dőlt el az első meccsen.

Érdekesség, hogy Pep Guardiola egyáltalán nem cserélt a találkozón.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés

Real Madrid (spanyol) – Manchester City (angol) 1-1 (1-0)
Madrid, Estadio Santiago Bernabéu
v.: Soares Dias (portugál)
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Rüdiger, Alaba, Camavinga – Modric (Nacho – 87.), Kroos (Tchouaméni – 86.), Valverde – Rodrygo (Asensio 81.), Benzema, Vinícius Jr.
Manchester City: Éderson – Walker, Stones, Rúben Dias, Akanji – De Bruyne, Rodri, Gündogan – Grealish, Haaland, Bernardo Silva.
gól: Vinicius Junior (36.) ill. De Bruyne (67.)
sárga lap: Kroos (45.), Camavinga (78.) ill. Gündogan (71.), Silva (86.)

A Real Madridnak jó a mérlege az angol csapatok ellen

Összesen 44 meccsen lépett pályára a spanyol gigász, ebből 17-szer nyert és 13-szor játszott döntetlent. Utoljára viszont pont a City győzte le a madridiakat, méghozzá a BL nyolcaddöntőjében 3-1-re, akkor az angolok jutottak tovább.

Ha pedig Toni Kroos

A német futballista már a 17. BL-elődöntőjében lép pályára, ahogy Karim Benzema is. Náluk csak Cristiano Ronaldo szerepelt többször BL-elődöntőben, 21-gyel tartja a csúcsot.

Minimális adok-kapok a meccs előtt

Wayne Rooney azt mondta a mérkőzés előtt, hogy a Manchester City átgázol majd a Real Madridon. A spanyolok középpályása, Toni Kroos azonnal válaszolt is.

Mindig ezt mondják. Tavaly is emlegettek az emberek egy-két dolgot, senki sem várta, hogy nyerünk, aztán mégis nyertünk.

Kapcsolódó
„Mindig ezt mondják” – visszaszólt a Real-játékos a kételkedő Rooney-nak
Toni Kroos szerint mindig leírják a csapatát, pedig nem kéne. Kedden a Real Madrid megkezdi a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Olvasói sztorik