Nemzetközi foci bajnokok ligája

Henry: Elég volt az egyenlőségről és sokszínűségről papolásból, hazugságok!

James Gill - Danehouse/Getty Images
James Gill - Danehouse/Getty Images

Thierry Henry és Micah Richards is elmondta a véleményét Romelu Lukaku kapcsán a futballban tapasztalható rasszizmusról.

A belga csatár még a Juventus elleni kupameccsen rúgott be egy tizenegyest, amely után mutatta az őt inzultáló torinói drukkereknek, hogy hallgassanak el. A gesztus miatt megkapta második sárga lapját, ezért eltiltották. Lukaku a Benfica ellen is betalált büntetőből, így merült föl a téma a brit CBS stúdiójában is, Henrynak pedig  volt mondanivalója a témában.

Elegem van a rasszizmus elleni karszalagokból, elegem van a semmitmondó közös képekből a meccsek előtt. Koncentráljunk végre arra, hogy mi történik a pályán kívül és tegyünk valamit az igazi változásért ahelyett, hogy azt a fickót büntetik meg, aki reagál a történtekre

– közölte a korábbi kiváló csatár.

Richards ezek után arra terelte át a szót, hogy számára az nem világos, miért maradt érvényben Lukaku eltiltása. Henryval együtt abban maradtak, hogy a szövetség feladata lenne utólag kivizsgálni a helyzetet és mérlegelni, mennyire van jogosultsága egy ilyen második sárga lap miatti eltiltásnak. Richards azzal zárta mondandóját, hogy csak tologatják a felelősséget a döntéshozók.

„Unom már ugyanezeket a beszélgetéseket újra és újra végigcsinálni. Elfáradtam és elkeserítő, hogy még mindig itt tartunk ennyi idő után is” – mondta Richards.

Szóba került még a játékvezetők felelőssége is, de Henry inkább azt emelte ki, hogy valódi változásokra lenne szükség, mert az egymeccses szektorbezárás, amit a Juventus kapott, nem jó üzenet.

Elég volt az egyenlőségről és sokszínűségről papolásból! Ezek hazugságok. Ha elfordítod a kamerát másik irányba, teljesen más meccset látsz

– mondta Henry.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik