Nemzetközi foci

Szektorbezárás, pénzbírság és kitiltás a botrányos Juve-Inter miatt

Pier Marco Tacca / Getty Images
Pier Marco Tacca / Getty Images

Rasszista bekiabálások és lefújás utáni balhé is volt a Juventus és az Internazionale közti Olasz Kupa-elődöntő első meccsén, amely miatt büntetéseket osztott ki az olasz szövetség.

A torinói klubot szektorbezárással büntették, mert szurkolóinak egy része rasszista módon nyilvánult meg a rivális csatárával, Romelu Lukakuval szemben. A Juventus közölte, mindenben együttműködik a hatóságokkal, hogy azonosítsák a vétkes nézőket, írja az MTI.

A Gazzetta újságírója, Giovanni Albanese értesülései szerint két nézőt már azonosítottak is, az egyik kiskorú, a másik felnőtt. Előbbit vélhetően tíz évre, utóbbit örökre kitiltják a stadionból.

A feszült hangulatú találkozó botrányos körülmények között ért véget: a belga támadó a 95. percben 11-esből egyenlített, majd a hazai drukkerek provokálása miatt – mutatóujját a szájához téve csendre intette őket – megkapta második sárga és az ezzel járó piros lapját is. Lukaku így nem léphet pályára az április 26-i visszavágón.

De nemcsak ő kénytelen kihagyni a milánói összecsapást: a lefújás utáni tömegjelenetben Samir Handanovic, az Inter kapusa összeakaszkodott Juan Cuadradóval, ezért előbbit egy, a kolumbiai szélsőt pedig három találkozóra tiltották el. Mindkét futballista 10 ezer eurós pénzbírságot is kapott.

A másik ágon a Fiorentina kétgólos előnyt szerzett a Cremonese ellen.

Olvasói sztorik