Peter Byrne/PA Images via Getty Images
Nemzetközi foci sport

Kihagyja a világbajnokságot a Liverpool támadója

Ki kell hagynia a katari világbajnokságot Diogo Jotának, a Liverpool portugál támadójának.

A 25 éves futballista a Manchester City ellen 1-0-ra megnyert rangadón kezdőként lépett pályára, de a hajrában megsérült. Már az intő jel lehetett, hogy hordágyon vitték le a portugált, de Jürgen Klopp vezetőedző a sajtó képviselőinek elmondta, hogy nagy a baj.

Nem jó hír, Diogónak ki kell hagynia a világbajnokságot. Súlyos izomsérülést szenvedett a vádlijában. Nagyon szomorú hír neki is és nekünk is, hónapokig nem tud majd futballozni

– mondta Klopp.

Jotáról egyelőre csak annyi biztos, hogy nem kell megműteni a felépüléshez, de a rehabilitáció hosszú időt vesz igénybe. A portugál válogatott így értékes játékost veszíthet. Portugália egyébként a H csoportba került a vébén, ahol Ghánával, Uruguayjal és Dél-Koreával találkozik majd.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!