Nemzetközi foci

Szalai Ádám hetek óta nem játszik, az edző és a sportigazgató is megszólalt

RvS.Media/Basile Barbey / Getty Images
RvS.Media/Basile Barbey / Getty Images

Csütörtökön Pozsonyban lép pályára a Basel a Konferencia Ligában, az viszont már eldőlt, hogy Szalai Ádám nem lép pályára, nem került be ugyanis a svájci csapat keretébe. Sőt, a magyar válogatottól nemrég búcsúzó csatár a szeptember 3-i, Sion ellen elveszített bajnoki óta nem lépett pályára klubcsapatában, akkor csereként 19 percet kapott.

Svájcban napok óta téma, miért nem játszik Szalai, és már az edzője, valamint a sportigazgató is megszólalt az ügyében.

Kapcsolódó
Bognár György: Ádám Martin az öltözőben halkabb, de a pályán már jobb Szalainál
Szerinte nem kell tovább keresgélni, ki legyen a csapatkapitány helyettese.

Alexander Frei azt mondta, lehetőséget akarnak biztosítani a keret fiatal támadóinak, Anton Kade eddig mindössze 30 percet játszott a szezonban sérülései miatt, és a 21 éves Kaly Sénének is szeretnék megadni a lehetőséget, aki szintén meccsekre dőlt ki egy rúgást követően. Frey elárulta azt is, hogy a Slovan elleni kupameccset követően a Servette elleni bajnokin sem számol Szalaival.

A sportigazgató, Philipp Kaufmann azt mondta a Basler Zeitungnak, hogy folynak az egyeztetések Szalai Ádámmal és a képviselőjével. A lap itt megjegyzi, hogy a magyar csatár állítólag már a Bázelbe igazolásakor jelezte, hogy jövő nyáron befejezi a karrierjét, akkor jár le a szerződése is.

A 86-szoros válogatott Szalai Ádám tavaly februárban érkezett a Basel csapatához, 24 mérkőzésen hat gólja és egy gólpassza volt. A mostani idényben 12 találkozón játszott, kilencszer csereként állt be, két találatnál tart.

Szalai Ádám reakciója

„Az én jövőm, karrierem nyitott, annak végét én határozom meg. Jelenleg a Basel labdarúgója vagyok még mindig. Szerződésem lejárta után is többféle út lehetséges játékosként. Hogy melyik lesz az, majd eldöntöm. Legyen meglepetés!” – mondta a 34 éves játékos a Nemzeti Sportnak.

Olvasói sztorik