Jonathan Moscrop/Getty Images
Nemzetközi foci sport

A 60 legnagyobb tehetség listáján magyar focista is van

A Guardian 60 legnagyobb tehetségét összegyűjtő cikkébe bekerült a magyar származású Jánó Zétény is.

Kapcsolódó
„Az NB I-ből több csapat is hívott, de azt tartottam szem előtt, hogy külföldre igazoljak"
Tóth Milán parádésan kezdte a jelenlegi szezont az osztrák másodosztályban.

A 2005-ös születésű középpályás Sopronban született és nőtt föl, majd 13 éves korában került Ausztriába, ahol jelenleg is a Liefering játékosa.

A játékintelligenciája és technikája kiemelkedő, az idei szezon felfedezettje négy gólpasszal hét mérkőzésén. Eddigi legnagyobb teljesítménye a Vorwärts Steyr elleni mérkőzés, amelyen csereként beállva kiválóan adta be a szögleteket, ezzel hozzásegítve a csapatot a fordításhoz. Nagyszerű passzjátéka és rúgótechnikája miatt sokan Szoboszlai Dominikhez hasonlítják

– írta róla Michael Yokhin.

Jánónak magyar és osztrák útlevele is van, egyelőre Ausztriát képviseli utánpótlás-válogatottként, az U17-es csapatban és az U18-as együttesben is két-két alkalommal lépett pályára.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!