sksturm.at
Magyar foci sport

„Az NB I-ből több csapat is hívott, de azt tartottam szem előtt, hogy külföldre igazoljak”

Tóth Milán a Csakfocinak mesélte el, hogyan és miért igazolt Szombathelyről az osztrák Sturm Grazba.

Kapcsolódó

A 20 éves csatár 2019-ben mutatkozott be a másodosztályú Haladásban, amelyben 57 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett. Ezek után idén nyáron igazolt a Sturm Grazba, amelynek tartalékcsapatában remekül kezdte a szezont, kilenc találkozón kilenc gól és 4 gólpassz a mérlege.

„A menedzsereimet megkereste a Sturm Graz egy másik játékos miatt, akit szerettek volna szerződtetni. Ekkor a menedzsment helyette inkább engem ajánlott nekik. Mindez a szezon vége előtt 2-3 hónappal történt. Mint később kiderült, ezután a Graznál elkezdtek engem elemezni, majd ki is látogatottak a mérkőzéseinkre és tetszett nekik, amit láttak. Én minderről azonban csak a szezon után értesültem”

– mesélte Tóth az eligazolásának részleteit.

A magyar futballistának konkrét elképzelése volt arról, hogyan készül felépíteni a karrierjét. Lehetősége ugyanis lett volna az NB I-be igazolni, vagy a Dunaszerdahelybe, de ő másra vágyott.

Az NB I-ből több csapat is hívott, illetve lett volna lehetőségem a DAC-hoz igazolni, amely kölcsönadott volna az ETO-nak, szóval ugyanott tartottam volna. Azt tartottam helyesnek a karrierem szempontjából, hogy mindenképp külföldre igazoljak, még akkor is, ha először csak a második csapatban, az osztrák Bundesliga 2-ben is játszom.

Mivel 20 évesen igazolt külföldre, fölmerült az a kérdés is, mi lett volna, ha előbb sikerült a váltás, de Tóth ezen nem izgatta magát.

„Szerintem nem vagyok elkésve. Nyilván könnyebb úgy, ha 13-14 évesen kikerülsz és végigjársz egy egész utánpótlást úgy, hogy kint fejlődsz, de én mindig a saját tempómban haladtam, próbáltam türelmes lenni. Szépen sorjában veszem az akadályokat, és szerintem még időben igazoltam külföldre.”

Elmondása szerint nagyjából másfél hónap alatt vette fel az osztrákok ritmusát, ennek eredménye a jó kezdés. A jövőjéről is bizakodva beszélt Tóth Milán.

„Van sok olyan csapattársam, aki benne van az első csapat keretében, de a mérkőzésen nem játszanak, vagy csak 10-15 percet. Én ennek nem látom értelmét, még akkor sem, ha az osztrák élvonalról beszélünk. Inkább játszom egy egész meccset a másodosztályban, minthogy padozzak az első osztályban.

Amikor ideigazoltam, a sportigazgató azt mondta, ha lesz pár jó meccsem, akkor olyan gyorsan felkerülök, hogy észre se veszem. Remélhetőleg közeleg ez a dátum. Amikor megvettek, azt mondták, hogy fel akarnak építeni és az első csapatban számítanak majd rám.”

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.