Domenic Aquilina/NurPhoto via Getty Images
Nemzetközi foci sport

Szexuális zaklatással vádolják a szövetségi kapitányt, a meccse előtti órákban függesztették fel

A Máltai Labdarúgó Szövetség (MFA) felfüggesztette a válogatott szövetségi kapitányát, Devis Mangiát.

Az olasz szakembert egyik játékosa jelentette föl, mert állítása szerint szexuálisan zaklatott valakit a nemzeti együttesből. A szövetség közleménye nem tér ki a részletekre, csupán tényként rögzíti, hogy felfüggesztette a szakembert, akit az asszisztense, Davide Mazzotta pótol az Izrael elleni felkészülési mérkőzésen – amely egyébként a bejelentés után három órával esedékes.

A Times of Malta beszámolója egy szövetséghez közeli forrásra hivatkozva azt írja, külön fegyelmi bizottság vizsgálja ki Mangia ügyét, akit kihallgatnak majd az ügyben. A portál hozzáteszi, terhelő tényezőként, hogy ugyanilyen vádak érték a szakembert korábban Romániában is, még a kinevezése előtt.

Devis Mangia 2019 óta irányítja a máltai válogatottat, amelyet a világranglista 184. helyéről előre hozott a 169. pozícióig. Szerződése 2023 decemberéig érvényes az MFA-val, felfüggesztése idején szabadlábon védekezhet az őt árt vádakkal szemben.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!