TOM GOYVAERTS / BELGA MAG / Belga via AFP
Nemzetközi foci sport

A szexuális zaklatással vádolt új igazgató miatt távozik a futballcsapat szponzora

Megszakítja kapcsolatát a Royal Antwerppel az egyik szponzora, mert a klub alig egy hónappal azután alkalmazta Marc Overmarst, hogy a szakembernek – kolléganőinek küldött nem helyénvaló üzenetek miatt – távoznia kellett az Ajax labdarúgócsapatának igazgatói posztjáról, írta az MTI.

Kapcsolódó
Antwerpenben folytatja a szexmániás klubigazgató
Marc Overmars egy hónappal a történtek után új lehetőséget kapott.

A belga egyesület hétfőn közölte, hogy Overmarst nevezte ki technikai igazgatónak. A Select Group, egy HR-ügynökség bejelentette: meglepve értesült a lépésről, amely ellentétes a cég által képviselt értékekkel. A vállalat kifogásolja, hogy állandó támogatóként nem egyeztettek vele és nem is informálták a döntésről.

Ezzel együtt hiszünk az önvizsgálatban és a második esélyben. Ezért is sajnáljuk, hogy az Overmars úr érkezését bejelentő sajtótájékoztatón sem a klub, sem a szakember részéről nem esett szó az önreflexióról.

Ezért úgy határoztunk, hogy a következő szezonra nem újítjuk meg együttműködésünket a Royal Antwerppel” – áll a csoport közleményében.

A játékosként Bajnokok Ligája-győztes, 48 éves Overmarsnak – aki játszott az Ajax mellett az Arsenal és a Barcelona színeiben is – februárban azért kellett távoznia Amszterdamból, mert hosszabb időn keresztül nem megfelelő hangvételű üzenetet küldött több női kollégájának.

Hétfői, belgiumi bemutatásán Overmars úgy fogalmazott: ami az Ajaxnál történt, nem fog ismét megtörténni.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.