Nemzetközi foci

Amikor az egész csapatnak elgurul a gyógyszere: 22 perc alatt négy focistát állítottak ki, félbe is szakadt a meccs

Twitter
Twitter

Idő előtt véget ért a francia és a lengyel U18-as válogatott összecsapása, miután a franciáktól négy játékost is kiállított a bíró.

A mérkőzést a limoges-i nemzetközi utánpótlástornán játszották, és döntőnek beillő találkozó volt, ahol a franciáknak a döntetlen is elég lett volna a tornagyőzelemhez.

A lengyelek korán vezetést szereztek, de a franciák talpra álltak, és a 25. percben már náluk volt az előny, azonban két perccel később jött a lengyel válasz, így 2-2-vel zárult az első féliő.

Aztán jött az őrült második felvonás, a franciáktól előbb a csatár Ilyes Housni, majd a védő Jeanuel Belocian kapott piros lapot. A kettős emberelőnyt a 70. percben használták ki a lengyelek Kacper Masiak révén, két perccel később pedig tovább fogyatkoztak a franciák, mivel Yoni Gomis begyűjtötte a második sárgáját.

A 77. percben Stéphanois Darnell Bile-nek is elgurult a gyógyszere, előbb rácsúszott az ellenfelére, majd amikor az számon kérte, még le is fejelte.

A nagy tumultusban szerencsére nem tört ki tömegverekedés, a meccs viszont félbeszakadt, mivel a franciák mindössze heten maradtak. Ami külön bravúr: a négy kiállítást 22 perc leforgása alatt sikerült összehozni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik