M4 Sport
Magyar foci sport

„Nem vagyok büszke arra, amit tettem” – bocsánatot kért az ellenfelét fenékbe rúgó női focista

Elveszítette a fejét a női NB I döntőjének második mérkőzésén Kovács Laura, a Győr játékosa, aki a hosszabbításban indulatosan fenékbe rúgta a Fradi futballistáját, Demeter Rékát, amiért piros lapot kapott a játékvezetőtől.

Kapcsolódó

Csütörtökön aztán Kovács a győri csapat Facebook-oldalán kért bocsánatot a történtekért.

„Az egész mérkőzés feszült hangulatban telt számomra, nagyon hajtott, hogy bajnoki döntőben léphetek pályára, ráadásul ez először adatott meg nekem. Sajnos az ominózus esetnél a meccs hevében nem gondolkodtam tisztán, elvesztettem a fejem. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, ezúton is szeretnék elnézést kérni Demeter Rékától, és mindenkitől, akit megbántottam.

Nem szerettem volna rossz példát mutatni, nagyon sajnálom a történteket, egyértelműen máshogy cselekednék, ha tehetném. Gratulálok a Ferencvárosnak az újabb bajnoki címhez, és sok sikert kívánok nekik a nemzetközi porondon!

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.